Like

http://www.facebook.com/pages/Egy-%C3%A9let-a-sok-k%C3%B6z%C3%BCl/225647554142562?sk=wall

2012. január 14., szombat

21. fejezet.

Sziasztok ! Pár hónap szünet után és egy ideiglenes blog be zárás után meg jöttem, újult erővel, ötletekkel fel töltődve. Sajnálom hogy eddig nem jelentkeztem, de most már itt vagyok és nagyon örülnék majd egy két véleménynek :) Nos akkor jöjjön is az új fejezet XOXO (L) Mano(L)
Jó olvasást 



Huszonegyedik Fejezet.
Nagyon gyorsan teltek a hetek. Már a professzorunk is visszajött, nagy bánatomra. Gondoltam elsőnek, de téved nem kellett.  Az első este után rendszeressé váltak a vacsorák meg a dolgozatjavítások, minden héten kétszer összeültünk és egy vacsorával egybe kötött javítások.  Mindig meg feleztük a dolgozatokat, néha el-elcsodálkoztam azon, hogy biztos tanár akarok-e lenni, mert ahogyan a diákok írnak az egy borzadály. Nagyon jól éreztük magunkat, egyre többet beszélgetünk s így egyre többet tudtunk meg egymásról.  Sokkal nyitottabb voltam vele, mint bárki mással. Egyik este azt is elmesélte, hogy majd nem meg házasodott, de nem jött össze neki, mert az arája faképnél hagyta az esküvő napján. Mesélt az unoka öccséről, aki most fog hozzá jönni, ő is ilyesmin ment keresztül. Őt okkal hagyta el a mennyasszonya, és nem pont az oltár előtt. Én is meséltem neki a kicsi apjáról, pl. mért nem mondtam el az apjának, hogy terhes vagyok, hogy mért hagytam el… a végén már annyira bele jöttem, hogy az egész történetet elmondtam neki. Danielt nagyon meglepte, hogy egy ilyen okos, szép, intelligens lányt meg csal a vőlegénye. Az utóbbi időben nagyon sokat bókolt, vagy a ruhámat dicséret meg, vagy valamit a házban, amit épp észrevett.  Már nagyon meg szoktam, hogy vele mindent meg lehet beszélni s egyáltalán nem tolakodó, szép lassan haladunk eddig, csak még azt nem tudom, hogy merre fele. Rendszeresen érdeklődött a pici iránt, kaptam még egy felügyelőt magam mellé. Mind ketten nagyon sajnáltunk, hogy haza megyek, a szünetre s nem látjuk egymást, egy pár napig.  Még azt sem engedhettük meg magunknak, hogy Ő vigyen ki a reptérre, mert ugye nagyapa vitt ki, s nem mondhattam neki azt, hogy: „Bocsi nagyapa, de az egyik tanárom visz ki, tudod az, akinek segítek dolgozatokat ki javítani” nem ezt azért még sem mondhattam neki, így bele törődve sorsomba utaztam vissza, Miami-ba.  De még előtte Daniel beígért egy két napos laza túrázást a hegyekbe hármunknak. Igen hármunknak, mert a kicsire is gondolt, azt mondta addig meg szervezi, mire visszajövök. Az egész repülő utat végig szunyókáltam. Miami repterén Kevin várt Lilivel kar öltve. Kényelmesen magam után húztam egy szem bőröndömet, kis lenge nyári kis mama ruha volt rajtam mely még takarta nagyobbacska pocakom. Bátyám arcát meg látva majd nem földbe gyökerezett a lábam, nagyon furcsán nézett rám, hát még akkor mikor rá szóltam drága barátnőmre, hogy óvatosabb legyen, a nagy ölelésével.  A házunk felé vezető után egész végig Lili csacsogását hallgattam, mindenről beszámolt- Csak három napra maradok- szólaltam meg én is, mind ketten döbbenten tekintettek rám.
-         Miért is csak három napra maradsz? – kérdezte Kevin morcosan.
-         Orvoshoz kell vissza mennem, anyáéknál mindent elmondok. Az út további részében nem beszélgettünk, mindenki a saját gondolataiba volt mélyedve. Mikor meg láttam a szülői házat s előtte anyut könyve lábadt a szemem.  Amint kiszálltam a kocsiból anyu meg ölelt jó szorosan, utána apu is csatlakozott, én próbáltam óvatos lenni, de nem nagyon sikerült, szólni meg nem mertem ne, hogy félre értsék a dolgot. Becipeltem a szobámba a holmimat, s utána csatlakoztam kis családomhoz. Minden kérdésre, egyre nőt bennem az izgalom, az idegesség. S ezt az én picur lurkóm is meg érzete, nem tetszését abban nyilvánította ki, hogy meg mozdult, most először. Elnézést kértem családomtól s felmentem ki pakolni, meg persze meg akartam osztani a nagy hírt Dannel is. A harmadik csörgésre fel is vette.
-         Szia. Máris ennyire hiányzom?
-         Meg mozdult, Daniel a pici meg mozdult. Csak ennyit mondtam, semmi mást, nem is köszöntem neki.
-         Komolyan mondod, nem viccelsz?
-         Nem, de hogy is viccelek, egyszerűen leírhatatlan érzés volt.
-         Jó most már ezerszer is jobban várom, hogy haza gyere. Hogy fogadták a hírt?
-         Még nem mondtam el, meg akarom várni, míg mindenki itt, lesz, s majd akkor. Félek Daniel, nem tudom, hogy mit fognak szólni hozzá.
-         Nyugi nem lesz semmi baj, ne aggódj, nem tesz jót egyikkőtöknek sem. Most meg menj s légy túl rajta majd hívlak. Szia.
-         Szia. –köszöntem el én is tőle. Miután letettem barátnőm kiabált fel hogy meg jött Alex is. A lépcső aljánál láttam meg idősebbik bátyámat, amint leértem azonnal karjaiba zárt s jól meg ölelgetett. Annyira szorosan már hogy a pici meg mozdult megint csak most sokkal erősebben, erre felszisszentem.
-         Légyszi engedj el, mert össze nyomsz mind kettőnket.  – mondtam hangosan minden szem rám meredt. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben s bele kezdtem a mesélésbe. Senki sem szakított félbe egyszer sem mikor abba hagytam, nem szólalt meg senki csak néztek rám. Utána meg ki robbant a nagy kiabálás, soha nem láttam még őket kiabálni egymással.
-         Hány hetes terhes vagy? –törte meg a kiabálást apu, olyan hangon, ami semmi jót nem kecsegtetett.
-         17 hetes a pici, 12 hetesen tudtam meg. Eszem ágában sem volt elvetetni, vagy örökbe adni. Ő az enyém, senki sem fogja tőlem elvenni. És ha érdekel valakit makkegészséges ő is meg én is, szépen fejlődik, ma mozdult meg először. Nos, senki sem fogja meg változtatni a dolgokat ez az én döntésem az én gyerekem és az én életem senki másé.
Mindenki döbbenten nézett rám, anyunak a szemében könnyek csillogtak, oda mentem hozzá s meg öleltem. Felhúztak ezzel az egésszel annyira, hogy a pici megint el kezdet püfölni, meg simogattam s ettől meg nyugodott, közben anyát öleltem.
-         Ne sírja anya, nem érdemes. Így döntöttem és kész az én életem.  Az iskolát befejezem, nem kell aggódni, levelezőn meg csinálom, a nagyiék is benne vannak, pedig nem kértem őket rá. Nos, még mielőtt megint ki tör, a kiabálás szólok, hogy csak 3-4 napig maradok igen, és ha normális emberek módjára tudtok beszélni, akkor kérdezhettek és válaszolni is fogok rá.
Kérdeztek, nem is keveset, mint a kicsiről, mint rólam hogy hogyan viselem. Mindenre készségesen válasz szóltam.  Innentől kezdve, az egész napot át beszélgettük, mint régen. Lili is egész végig ott volt, de egy szót sem szólt, csak nézet hol engem, hol a hasam.  Utána ki derült, hogy mi a baja, az volt, hogy nem mondtam el neki, sem hogy terhes vagyok. Ezt könnyen ki küszöbőltem, meg kértem, hogy legyen majd a kereszt anya a picinek. A napok gyorsan teltek Lilit mindenbe beavattam még Danielről is tud mindent. Sőt azt is bebizonyítottam neki, hogy Benjamin az apja a kicsinek.  A további napok nagyon jól teltek, végül is négy napot maradtam, minden este beszéltem Daniellel, hogy mi újság itt, hogy van a pici. Ő is mesélt a rokonáról hogy hogyan halad a tanulással.  A napom abból állt, hogy a régi barátokkal találkoztam, dumáltam velük, vagy a parkban sétáltam. Lili egyik nap elvitt bevásárolni, egy csomó mindent vettünk a kicsinek persze csak is kizárólag olyan dolgokat, amik kis lánynak meg kis fiúnak is jó. Nem szerettem volna még tudni, hogy mi a pici neme ezt majd csak akkor akarom, ha meg születik. Meg mutattam neki azokat az oldalakat ahol a babaszobákat találtam, ki választottunk egyet, nekem nagyon tetszett, de meg akartam tudni, hogy Danielnek mi a véleménye róla így hát elküldtem neki, most azt várom, hogy visszaírjon. Egy egész szobát választottunk ki, annyi különbséggel hogy a szoba fala nálunk zöld lesz úgy, mint a bútorok. Ezt az elképzelést Daniellel is meg osztottam a kép mellé. Neki is nagyon tetszett, és annak is örült, hogy meg mutattam neki. Meg is rendeltük Lilivel, mind a ketten nagyon izgatottak voltunk.  Elérkezett az a nap is hogy haza kellet mennem, vicces volt egy bőrönddel jöttem, de négyel, megyek haza, annyi mindnet vettünk, meg azért amit esetleg nem akartam el hozni magammal, ilyen, mint a plüssök játékok, most azokat is magammal viszem, úgy volt, hogy a nagyapa jön értem majd ki LA-ben de valami sürgős közbe jött arra kért, meg hogy szóljak Gabynak vagy Joshnak.  Ezt hamar elintéztem nagy levegőt vettem és felhívtam Danielt, ha már nem kísérhetett ki, akkor értem csak jöhet. Miután elköszöntem családomtól, ami nem ment egyszerűen, mert anya egy csomó tanáccsal ellátott megint, s már vagy ezredszerre mondta el, hogy ha bármit segíteni kell vagy akármi, akkor hívjam, és már jön is. Ez után, végre egy kicsit egyedül lehettem, s így küldtem Danielnek egy sms-t.

Szia, Daniel! Nagyapa nem tud értem ki jönni, a reptérre. Josht nem akarom hívni meg tennéd, ha ráérsz, hogy ki jössz értem?  J Fél hét körül szál le a gép. 
Meg nyomtam a küldés gombot és már szállhattam fel a gépre, a csomagjaimat már a kis családom segítségével leadtam. Már-már elbólintottam mikor rezgésbe kezdett a telefonom, hamar lenyomtam ne, hogy valaki rám szóljon érte. Daniel írt vissza nagy ott dobbant a szívem mikor meg láttam a nevet a ki jelzőn.  Meg nyitottam s elolvastam, amit írt, jaj, ki jön értem. Erre a nagyon jó hírre most már sokkal hevesebben vert a szívem.  Nagyon hiányzik már, nem tudom mért, vagy mit érzek iránta, de már lassan szenvedek a hiányától. Alig várom, hogy haza érjek s meg láthassam tökéletes arcát, s azokat a szemeket.  Ekkor még semmit sem sejtettem, hogy, milyen estém lesz a közeljövőben…

2011. november 5., szombat

Novella :)

 Egy kis novella jó olvasást pusz (L) Mano(L)
Érzelmek tengerén!!!
Los Angeles, Párizs, Miami, New York, London, mind gyönyörű város. Munkámnak köszönhetően az mindet megnézhettem. Egy hátul ütője van a dolognak, soha nincs annyi szabad időm, amennyit szeretnék, meg mindig mindenhova követnek az újságírók. Igen, újságírók, ők is a munkámmal járnak, mivel modell vagyok, egy elég felkapott modell. Most ez úgy hangzik, mintha ellenék telve magamtól, pedig nem vagyok.
22 éves fejjel szerelmes lettem egy szintén híres és csodálatos emberbe, akit már ezer éve ismerek, de nem merem bevallani az érzéseimet. Igen, a nagyszájú Isabella Tylor Wolf nem meri elmondani egyik legjobb barátjának, hogy beleszeretett. Gyerekkorunk óta mindig ott voltunk egymásnak jóban, rosszban. Egy idő után ez a kapcsolat megszűnt, mivel, ő is követte az álmait meg én is. Ő egy híres énekes lett, én meg egy híres modell, (apám nagy bánatára).
Most éppen várom Ericet, hogy megérkezzen a turnéjáról. Már nagyon hiányzik. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha újra látom, és hogy ugyanott folytatjuk a barátságunkat, ahol abba hagytuk. Most is elválaszthatatlanok vagyunk, mint régen, csak már felnőtt kiadásban, nagyobb felelősséggel.

2 hónapja volt már, hogy egy csurom vizes, elázott ember meg jelent a küszöbömön. Fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet addig a percig, míg meg nem szólalt. Azt a hangot, amit halottam tíz ezer közül is felismerném, még annak ellenére is, hogy már 5 éve nem halotta. Eric állt az ajtómban, de nem az-az Eric, akit ismertem, vagy akiről hallottam az elmúlt 5év során. Egy meg tört embert állt az ajtómban, aki úgy nézett ki, mintha se anya, se apja, de még kutyája sem lenne. Mintha nem lenne semmi, csak egy koldus. Azonnal bevittem a jó meleg házba. Nem kérdeztem tőle semmit, csak tettem, amit jónak véltem. Villámgyorsan levettem róla minden ruhadarabot és beállítottam a forró zuhany alá. Már lassan 4 hónapja nem látta senki, pontosan az óta, hogy szakítottak a barátnőjével, azzal a ribanccal, mivel nem más, mint egy ribanc. Ericet ez annyira lesújtotta, hogy egy időre eltűnt mindenki szeme elöl. Senki sem tudta, még a szülei sem, hogy hova tűnt, és most itt áll a zuhanyzómban.
Tudtam, hogy fel kellene hívnom a szüleit, de nem akartam olyat tenni, ami miatt visszamenne oda, ahol volt, ezért inkább kerestem valami ruhát rá a bátyám itt maradt göncei közül, s oda tettem neki. Azután lementem a konyhába és csináltam egy nagy adag forró teát. Mire elkészült a tea Eric is leért. Nem szóltam semmit, nem tudtam mit mondani, és nem is akartam. Tudtam, hogy ha szüksége lesz rá, akkor majd ő kezdeményez. Beízesítettem a teát s a bögrét a kezébe adtam. Magamnak is töltöttem, leültem vele a nappali kanapéjára. Eric is csatlakozott hozzám, letette a bögréjét s fejét az ölebe hajtotta, úgy, mint régen. Nem bírtam már ezt a csendet s megszólaltam.
-          Hol voltál Eric? Mindenki aggódott érted.
-          Ki kellet szelőztetnem a fejemet, egyedül kellet lennem. De lehet, hogy túlzásba vittem. - monda szomorkás hangon.
-          Jó, és hol voltál?
-          Ott, ahol csak egy ember találhatott volna meg, de ő nem jött. - Jézusom ez nem lehet, pedig ki is telefonáltam a takarítóknak, hogy nem láttak-e ott valakit.
-          Az nem lehet, nem volt ott senki, azt tudtam volna.
-          Ott voltam Belle, csak nem vett senki sem észre.
-          Ott voltál? És hogy-hogy visszajöttél? Mit szeretnél csinálni Eric? - kérdeztem tőle.
-          Vissza akarom kapni az életem, a legjobb barátomat.
-          Melyik életed akarod vissza kapni? A Moly előttit vagy utánit?
-          Egyiket sem. Azt, ami meg marad belőle, téged, a barátságodat, a karrieremet, a büszkeségemet akarom vissza kapni. - mondta elszántan.
-          De ezért ugye tudod, hogy tenni is kell?
-          Igen, tudom, csak nem tudom, hogyan álljak neki.

Ez volt az a belépője, amit soha nem fogok elfelejteni, Ő jött hozzám, hogy segítsek neki. Ami akkor és ott elhangzott, azt más nem tudja, csak mi ketten. Egy hónapig tartott újra emberformát varázsolnom belőle, kitalálni, mit mond a sajtónak, s elintézni azt, hogy ne pereljék be semmiért. Kemény volt, de sikerült, s most már turnézik is. Itt él velem Los Angelesben, amit egyáltalán nem bánok, elvagyunk mi ketten, és senki sem szól bele. Eric megkapott mindent, amit szeretett volna. Visszakapta, a becsületét, a családját, az életét. Azt pontosan senki sem tudja, hogy mi volt közte és Moly között, de nem is kérdezik.  Mindenki örült, hogy visszatért, főleg a banda, meg a rajongók.  Egy valami előnye volt a dolognak, írt új számokat nagyon jó számokat, és most gőz erővel dolgozik a turnén és a lemezeken. 
-          Belle. Hol vagy? Megjöttem. - kiabált be vidáman a házba.
-          A konyhában vagyok. - kiabáltam vissza.
-          Szia. - jött oda és ölelt meg.
-          Szia. - öleltem vissza.
-          Hoztam neked valamit.
-          Már megint mit kapok? Akárhonnan jössz haza, mindig hozol nekem valamit. - dorgáltam meg.
-          Ne, te aztán meg ne szólalj, mivel te kezdted az egészet.
-          Jó, elismerem, én kezdtem.
-          Jó kislány. - borzolta össze a hajam.
-          Hé, ezt most mért kellet? - durciztam.
-          Várj itt, behozom az ajándékodat. - azzal sarkon fordult s kiment. Amikor visszatért, s meg pillantottam, hogy mi van a kezében, elállt a lélegzetem. Egy nagyon pici kis szőrmókot tartott. Nem tettem semmit, csak nézetem felváltva őket, hol a kutyust hol Eric-et. Éreztem, hogy végig folyik egy könnycsepp az arcomon.
-          Jaj, kérlek, ne sírj, ha nem tetszik, akkor még visszavihetem. Tudom, hogy meg kellet volna kérdeznem, de akkor nem lett volna meglepetés. Hoztam már cipőt, ruhát, napszemüveget, de most olyat akartam, ami nagyon tartós. Ne sírj, kérlek.
-          Nem azért sírok, mert nem szeretném a kutyust, hanem azért, mert nagyon örülök neki. De hogyan emlékezhetsz arra, hogy szerettem volna egy kutyát?
-          Mindenre emlékszem, ami veled vagy velünk kapcsolatos.  Akkor maradhat a kutyus? - kérdezte.
-          Igen, persze. Már most imádom. – mondtam, s kivettem a kezéből a kutyát.
-          Akkor jó. Már kezdtem aggódni, hogy valaki másnak leszek kénytelen oda adni.
-          Köszönöm. – mondtam, s adtam neki egy puszit az arcára.
-          Nagyon szívesen.

A kutyus elhelyezése után, mindent elmeséltünk egymásnak, hogy mi volt. Mindig ezt csináltuk, ha valamelyikünk megjött az éppen aktuális útjáról.  Az egész délután végig beszéltük, utána meg együtt kipakoltuk Eric csomagjait.
-          Rosszabb vagy, mint én. - mondtam neki.
-          Miért is?
-          Mert két bőrönddel mentél el, és néggyel jöttél haza.
-          Hé, Milánóban voltam, s volt annyi szabad időm hogy bevásároljak, meg volt is miből, akkor miért is ne?
-          Jó, Milánó, értem.


6 hónappal később.
Nyolc hónapja élek a legjobb barátommal, és most jövök rá, hogy bele habarodtam, pedig ezt nem is szabadna. Nem merek lépni, nem akarom elrontani a barátságunkat. Sokszor voltunk már olyan helyzetben, hogy majdnem megcsókoltam, de aztán észhez kaptam. Most én Párizsban vagyok a divathéten, míg Ő Zsepivel van Budapesten. Felváltva vigyázunk a kutyánkra, egyszer vele van, egyszer velem. Most ő volt a soros. Ma érkezik vissza LA-ben, én csak egy hét múlva, mivel van még egy kis dolgom a munka után. Imádom azokat a ruhákat, amiben végigmegyek a kifutón, de néha amit rám akarnak adni és nem tetszik, azt fel sem veszem. Tegyenek, amit akarnak, adják másra, csak ne rám.
Csináltam egy nagyobb bevásárlást, s azután indultam vissza a hotelszobámba. A recepciós hölgy megállított.
-          Elnézést Miss Wolf, de egy úr várja a bárban. - meglepetten pillantottam a recepciós felé.
-          Nem tudja, ki lehet az? Nem mondott nevet? - kérdeztem. Most senkihez sem volt kedvem, csak egyetlen egy személyhez, de ő most elérhetetlen lett volna számomra.
-          Nem, csak annyit mondott, hogy ő Rick és Zsepi, magát keresi, és a bárban várja, hogy megérkezzen. Én nem értem, hogy mi lehet ez az egész.
-          Én igen, köszönöm szépen. Megtenné nekem, hogy felküldi az urat a szobámba?
-          Igen természetesem.
-          Nagyon szépen köszönöm. - otthagytam a recepciós kisasszonyt s felmentem a szobámba. Hamar rendet tettem s úgy vártam Eriket, hogy felérjen Zsepivel.
El se hittem, hogy itt van, sőt, azt se tudom, hogy mért van itt. Egy kisebb dörömbölésre lettem figyelmes. Nagy szívdobogás közepette mentem ajtót nyitni. Amint kinyílt az ajtó, meg láttam Őt az én kis tüneményemmel a kezében.
Zsepi észrevett, és kiugrott a kezéből, épp idejében kaptam el.
-          Szia, te szőrmók, úgy hiányoztál nekem. - simogattam a buksiját. S mentem beljebb.
-          Szép, engem már nem is üdvözölsz csak a kutyát? Jól van. - mondta durcásan Eric. Letettem Zsepit, s odamentem a még mindig durcizó Erichez.
-          Szia, Eric, úgy hiányoztál. - mondtam neki, és megvakargattam a fejét úgy, mint egy kis kutyának.
-          Most meg kutyának kezel. Na, jól van ám, legközelebb nem leplek meg. Ezt érdemelem? Hogy kutyának kezeljenek?
-          Igen, egy nagyon aranyos, és szexi kutyának. - nevettem rá.
-          Jó, akkor most a kutya ölelést kér. – tárta szét a karját. Megöleltem jó szorosan, a végén már nem is akartam elengedni csak ölelni.
-          Mit keresel itt?
-          Mi az, nem is örülsz, hogy itt vagyok?
-          De hogy nem, nem úgy értettem, te is tudod.
-          Gondoltam meglátogatlak, meg aztán nem volt kedvem otthon várni téged. Remélem nem baj?
-          De hogy baj, még úgy is maradni akartam, így legalább nem leszek egyedül.
Az esténket egy kis közös városnézéssel ütöttük el, utána az egyik kedvenc szórakozó helyemre mentük, kizárólagos alkoholfogyasztási céllal. Nagyon jól éreztem magam. Táncoltunk és ismerkedtünk. Én épp egy nagyon is helyes amerikai sráccal táncoltam, kicsit sem feltűnően. Felszabadult voltam s élveztem a táncot. Ott simultunk, ahol kellet, együtt mozogtunk a zene ütemére.  Nagyon élveztem, hogy most csak egy átlagos lány lehetek, nem egy modell, akinek sok kötelessége van, és minden egyes kis mozdulatára oda kell figyelnie. Most csak én voltam. De ennek is hamar vége lett. Hogy miért? Azért, mert Eric a hátam mögé jött s ellopott a partneremtől.
-          Azért jobban is oda figyelhetnél. - mondta haragos szemekkel. Haragos? De hogy, inkább villámló szemekkel.
-          Mért? Nem csináltam semmit sem, csak táncoltam. Már az is baj?
-          Nem, baj. Az a baj, ahogyan csináltad.
-          Ne ám már te szólj nekem? Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, kedvesem.
-          Igen, de engem nem nézet annyi éhes szem úgy, hogy mindjárt rám vetik magukat. És azt is meg kell hagyni, hogy ez a ruha sem egy szolid darab.
-          Persze hogy nem, mivel téged is egy csomó lány bámult, s a bátrabbakkal már táncoltál is. Szóval ne papolj. - mondtam én is már villámló szemekkel. Ott hagytam és elmentem a bárpulthoz kérni egy kisé erősebb italt. Ahogy végig folyt a maró nedű a torkomon, megkönnyebbültem. Sutba dobtam erre az éjszakára az alkohol tilalmamat.
Szememmel Ericet kerestem, és meg is találtam nem messze tőlem, a fal mellett támaszkodott, nem is akár hogyan, ha most nálam lett volna a fényképezőm le kaptam volna vele. Hirtelen ötlettől vezérelve közelebb mentem, de csak annyira, hogy ne vegyen észre, és hogy le tudjam fényképezni a telefonommal. Hamar meg csináltam a képet és oda mentem hozzá.
-          Én most haza megyek, ha te szeretnél még maradni, maradj csak. Szólok a recepción, hogy nyugodtan adjanak neked egy kártyát. - már ott akartam hagyni, mikor utánam nem nyúlt, s magához szorított. - Ezt nem kéne Eric, nem akarom elveszteni a józan eszem, mert mind a ketten megbánnánk.
-          Milyen józanész? - húzott még közelebb magához.
-          Az, ami most megakadályozza azt, hogy... - nem tudtam befejezni, mert magához rántott, s vadul tépni kezdte a számat.  Csókja egyre finomabb lett, s egyben védelmezőbb, teljesen beleolvadtam. Nyelvével végig simította az alsó ajkamat, és megengedtem neki, hogy befurakodjon teljesen a számba. Levegőhiány miatt eltávolodtunk, egymás homlokának döntöttük a fejünket.
-          Mit csinálunk mi? - kérdeztem még mindig fátyolos hangon.
-          Amit mind a ketten akarunk, azt. Menjünk haza.
Hamar elkértük a recepción a kártyát, s fellifteztünk a szobánkhoz. Amint becsukódott a hántunk mögött az ajtó, Eric neki döntött, és elkezdett csókolni. Most sokkal durvább volt, de egyáltalán nem bántam, sőt egyszerűen tetszett, hogy tudja, mit akar. Türelmetlenül viszonoztam a csókjait. Egyszer csak áttért a nyakamra, ezzel egy időben én elkezdtem vetkőztetni. Hamar megszabadultunk a ruhánktól, mindkettőnkön már csak fehérnemű volt. Elkezdett velem hátrálni az ágy felé, lelökött rá, és fölém hajolt. A szemembe nézett, amiből én csak mérhetetlen vágyát tudtam kiolvasni. Mindenhol az érintését éreztem, mindenhol ott volt, az oldalamon, az ajkaimon, a nyakamon. Lassan haladt lefelé a testemen, míg végül elérte a bugyim szegélyét. Óvatosan lehúzta rólam, ahol egy kis szabd hely kivillant, oda leheletnyi puszikat adott. Nyöszörögve, tűrtem azt, amit csinált. Nem bántam, hanem csak élveztem. Nem tudom, hogyan, de már arra lettem figyelmes, hogy mindketten meztelenek vagyunk. Eric abbahagyta testem csókolgatását s mellém feküdt. Értetlenül néztem rá, s nagyon, de nagyon zavarban voltam. Lassan végig simított az arcomon.
-          Ha most megtesszük, akkor utána senki sem fogja meg báni, jó? Addig nem megyek tovább, míg meg nem ígéred. Nem akarlak elveszíteni. – mondta mindvégig a szemembe nézve.
-          Én sem téged, de tudnom kell azt, hogy hogyan fogjuk folytatni ezt. Eric én... én azt hiszem, hogy szeretlek, s nem csak úgy, mint egy barátot. - mondtam lehajtott fejjel.
-          Ez nem baj, hogy nem csak úgy tekintesz rám, mint egy nagyon jó barát. - megfogta az állam és felemelte, láttam a szemében a vágyat és a szerelmet. Magához húzta gyengéden az arcom s meg csókolt. Visszacsókoltam, minden érzésemet ebbe a csókba adtam. Eric fölé helyezkedtem és most én kezdtem el őt kényeztetni. Lassan haladtam lefelé, minden egyes kis izmot végig pusziltam a hasán, egy kis részt sem hagytam ki. Felfedeztem az egész testét. Lassan haladtam, nem siettünk sehova, már elértem meredező vágyát mikor felrántott magához.
-          Ugye... nem… azt... akarod? - nyögte el fúló hangon.
-          Nyugalom, bízd rám magad. – mondtam, s egy pici csókot nyomtam az ajkaira. Visszatértem eredeti tervemhez, most hagyta. Amint egy kicsit hozzá értem a nyelvemmel, egy férfias morgás szakadt fel a torkából.  Az egész nemes részét bevettem a számba és közben az egyik kezemmel is ingereltetem, utána lassan kiengedtem, végig húztam rajta a nyelvem egyszer, kétszer.
-          Belle, kérlek.
Nem kínoztam tovább, felfele vettem az irányt, míg el nem értem azokat a kívánatos ajkakat. Eric kihasználva a helyzetet, maga alá gyűrt, tépte az ajkaimat, utána áttért a nyakamra s azt szívogatta. Melleimet kényeztette, mindezt én nyögdécselve tűrtem. Fölém hajolt s mélyen a szemembe nézett, nem csináltam semmit csak lehúztam a fejét magamhoz és megcsókoltam. Ő ekkor lassan belém hatolt, egyre beljebb. Mikor már teljesen bennem volt, mind a ketten felnyögtünk. Lassan mozgott ki és be bennem, mindenhol ahol értük csókoltuk egymást. Éreztem, hogy nincs sok hátra neki, s azt is tudtam, hogy nekem sem kell hozzá sok, hogy a gyönyör kapuján belépjek, ezért egy kicsit arra kértem, hogy gyorsítson. Megtette, mért is ne. Egyszerre vesztünk el a gyönyörben. Eric a nyakamba bujtatva fejét, úgy morgott, míg én egy kissé nagyot sikítottam. Még percekig így maradtunk, megvártuk, míg a lélegzésünk csillapodik. Eric ismét mellém feküdt, hátat fordítva bújtam hozzá. Egyik kezével átkarolt, úgy feküdtünk tovább csendben, annyira hogy el is aludtam.
Reggel arra ébredtem, hogy egy finom, puha kéz simogatja a vállamat. Hátra fordultam s a fejemre húztam a takarómat.
-          Na hát Belle, nem lehetsz ilyen lusta. - szólalt az-az édes hang, amit ítéletnapig el tudtam volna hallgatni.
-          Ó. de hogy is nem, lehetek. - mondtam halkan. Éreztem, hogy megemeli a takarót, de nem szólaltam meg, megvártam, mit hoz ki ebből.
Már mind ketten a takaró alatt voltunk, mikor Eric keze megindult a lábszáramtól felfele, és még tovább, mikor a térdem fölé ért el kaptam a kezét, és rák vörös lettem. Ezen Eric jó nagyot kacagott.
-          Az éjjel nem voltál ilyen szégyenlős Belle.
-          Az éjjel sötét volt. Most meg világos.
-          Gyere enni gyönyörűm, vagy szervírozzam az ágyba? - kérdezte édesen. Már mászott volna ki, mikor én visszarántottam.
-          Inkább menjünk a fürdőbe, vagy sietsz valahova? 
-          Nem, sietek sehova.
-          Hmm, akkor jó. - mosolyogtam, s egy csókot nyomtam a szájára.


Már a zuhany alatt álltunk s úgy faltuk egymás ajkait.
-          Hmm, azt hiszem, ezt soha nem fogom megunni. - szólalt meg Eric. Több időt nem fecséreltünk a beszédre, ott kényeztettük egymást ahol csak értük. Most csak élveztük, hogy együtt lehetünk, szép kényelmesen megfürdettük egymást. Utána mindketten megtörölköztünk, s visszamentünk a szobába.
-          Most felöltözünk, megreggelizünk, utána meg elvisszük Zsepit sétálni. - vázolta a programot Eric.
-          Jó rendben. Mi lenne, ha előbb mennénk haza?
-          Nekem mindegy, ameddig van itt dolgod, addig maradunk.
Ezek után a napok nagyon gyorsan teltek, mindent, amit kellet, hamar elintéztem Párizsban. Sokat sétáltunk Ericekkel, el sem akartuk engedni egymást, vagy ki sem akartunk kelni az ágyból. Mikor visszatértünk Los Angelesbe hogy fogadtak minket? Hát úgy, hogy nagy hajcihő, fotósok, újságírók stb... Minden, ami kell. Erre mi szokás szerint menekültünk. Párizsban olyan nyugodt volt minden, de itt. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy együtt vagyunk. Még annyi nyugtunk sem lesz, mint most.
Egyik este épp vacsoráztunk, mikor eszeveszett rezgésbe kezdett szerelmem telefonja. Felvette. Figyeltem az arcát, ahogyan változnak rajta az érzelmek. Meglepődöttség, düh, és még több düh. Aztán kiviharzott a lakásból, én meg felálltam és utána mentem. Az erkélyen találtam rá, már nem telefonált csak támaszkodott a korláton. Odamentem és hátulról megöleltem. Amint hozzá értem, megfagyott. Hátráltam egyet és vártam, hogy megszólaljon.
-          Mikor akartad elmondani, hogy más valakid is van rajtam kívül? - tette fel nekem a kérdést.
-          Hogy érted, hogy más valakim? - kérdeztem remegő hangon.
-          Egy másik férfi, úgy értettem. Ne nézz így Isabella, nem hazudtak nekem. Sőt, Ő hívott, nem is más.
-          Nem tudom, hogy miről beszélsz Eric, nekem nincs más valakim, csak te. De ha annak, aki ezt mondta jobban hiszel, akkor nincs is miről beszélnünk, majd ha normálisan elmondod, s nem nézel te sem így rám, mint aki meg csalt volna.
-          Mért nem azt tetted? Nem gondoltam volna, hogy te is olyan vagy, mint Molly. Egyszerűen nem, még csak az kéne, hogy te is azzal próbálj meg átverni, hogy terhes vagy. A barátom voltál, a szeretőm, s a szerelmem. De ezek után rád sem tudok nézni.
-          Mi a fenét követtem el Eric? - ordítottam már én is. Nem válaszolt, csak fogta magát bement a lakásba. Nem mentem utána. Tudtam, hogy felesleges, úgysem hallgatna meg, így hát vártam a fejleményeket. Fél óra után ismét megjelent.
-          A többi cuccomért majd visszajövök, ha nem leszel itthon. A kulcsokat majd elküldöm valakivel. Remélem, nagyon boldog leszel. - mondta és elment.
Csak így itt hagyott, mindenféle magyarázat nélkül. Remegve rogytam le a hideg kőre, fogalmam sem volt, hogy mi rosszat követtem el, amiért elhagyott, hiszen senkivel sem csaltam meg. Másnap erre is választ kaptam, méghozzá egy újság címoldalán, ott voltam egy nagyon arrogáns férfi társaságában, akit ki nem állhattam, de hát muszáj volt vele lennem, mivel parancsba adták. És annak a szemétnek volt mersze belecsókolni a nyakamba, mintha nagyon, de nagyon szerelmes lennék. De ez nem akkor történt, mikor már Ericcel voltam, hanem jóval előbb, csak most hozták le. Innentől kezdve megindult a sok kérdezősködés, és az én szenvedésem. Hogy próbáltam e hívni? Nem is egyszer, nagyon sokszor, de vagy nem vette fel, vagy ki nyomta a telefont. Nem próbálkoztam tovább, bele törődtem a sorsomba, abba, hogy ennek így kellet lenni.
A hetek vészesen gyorsan teltek, észre se vettem, de már a téli kollekciókat néztem. Hogy hogyan éreztem magam? Nagyon rosszul, egyre sűrűbben hánytam, s szédültem.
-          Isabella, drágám. - szólított Jacomo, a divattervező, akinek a ruháit próbáltam.
-          Igen Jacomo? - néztem hátra.
-          Drágaságom, tudod, hogy te vagy a kedvencem, meg a legjobb, de most szörnyen nézel ki. Mi a baj Mia cara? Nem érzed jól magad?
-          Köszi a bókot, nincs semmi bajom, csak egy kicsit fáradt vagyok. Tudod, hogy most költözöm át New Yorkba, és itt van most ez a divatbemutató is. Rendben leszek, ne aggódj.
-          Remélem drágaságom, mert szeretnélek magammal vinni Milánóba.
-          Hogy - hogy? Erről nem volt szó még, sőt, el sem mondhatnád, hogy kit választottak ki a divat hétre. - néztem rá meglepődve.
-          Nem gondolod Belle, hogy itthon hagyom a legjobb modellem. - a Belle szónál majd elbőgtem magam, Ő is így szokott hívni. - Te biztos, hogy jössz, a többi nem érdekel.
Rá számíthatok, az biztos, mindig tudja, hogyan kell a gondolataimat elterelni. Ami nem más, mint a MUNKA meg a MUNKA.
-          Jacomo, ha végeztünk beszélhetnék veled egy kicsit? Személyes dolog, amibe bele szeretném vonni a feleségedet is.
-          Persze drágám, mi lenne, ha együtt vacsoráznánk?
-          Ő, mondjuk kedden este hétkor? - kérdezetem.
-          Igen, jó, foglaltatok asztalt és szólok Kristennek. Majd elküldöm az étterem címét.
-          Köszönöm szépen.
A divatbemutató és az utána következő parti nagyon jó volt, a fotózás is remekül sikerült. A keddi vacsora meg volt a főnyeremény. Kristen régi és nagyon jó barátnőm és egyben Jacomo felesége is. Mivel szerettem volna egy butikot nyitni, ami ruhákkal és egyéb kiegészítőkkel foglalkozik, azért az én drága barátnémet kértem meg, hogy segítsen megfelelő helyet találni neki New Yorkban. Kris építész, és így gyerekjáték lesz. Sőt, Jacomo azt az ötletet is felvetette, hogy legyünk így hárman társtulajdonosok. Így kezdtük el tervezni a jövőmet.
Már Milánóban voltunk, vége volt a divat hétnek. Éppen Kristennel beszélgettem, mikor hirtelen megszédültem. Alig tudtam megkapaszkodni a kanapé karfájában.
-          Úr Isten, Isabella, jól vagy? - kapott utánam Kris.
-          Nem nagyon, nem érzem jól magam.
-          Jézusom, mit tesznek veletek ezek az emberek? Gyere, feküdj le, felhívom Jacomot.
-          Nem, nem kell, ne zavard. Úgy sem tud semmit sem tenni. - mondtam neki.
-          De igen, szépen felhívja a titkárnődet, és megkérdezi, éppen milyen diétát folytatsz meg a stb.. - és már tárcsázta is a számot. Nem tudtam nyitva tartani a szemem, hirtelen olyan nagy álmosság kerített hatalmába, hogy elaludtam.
Mikor felkeltem arra eszméltem fel, hogy egy fehér köpenyes ember ott ül mellettem.
-          Jó napot Mss Tylor, Dr. Durran vagyok.
-          Jó napot.
-          Hogy érzi magát?
-          Még mindig fáradtnak, és kimerültnek.
-          Mióta vannak ilyen túlzott kimerültségei, s pontosan milyen diétát folytat?
-          Nem diétázom, inkább az a baj, hogy sokat eszem. A rosszulléteim úgy pár hete vannak, volt olyan hogy csak minden előzmény nélkül hirtelen hányingerem lett és megszédültem.
-          És milyen napszakban voltak ezek a rosszullétek?
-          Általában reggel. De mért kérdezi?
-          Van egy sejtésem, de hogy ebben a sejtésben meggyőződjek, be kell velem jönnie a kórházban, vagy ha nem szeretné, akkor fel kell keresnie a saját orvosát.
-          Isabella, mostanában nem fogunk haza érni, meg akkor új orvost is kell keresned, mivel New Yorkba költöztél. Legjobb lesz, ha itt minden kiderül, és akkor nem fogunk aggódni miattad, hogy mi van veled. - nézett rám könyörgő szemekkel Kris.
-          Legyen. Mit fog csinálni velem? - kérdeztem, hogy felkészülhessek rá.
Egy szempillantás alatt ott voltam a doki rendelőjében, a véremet már levették, s kicsit meg is sürgette a laborosokat a dokim. Hú, ennek nagyon örültem, hogy már orvost sem kell, majd keresnem mivel Dr. Durran is New Yorkban lakik. Nem telt bele két órába s meg is tudtam, hogy mi okozza a rosszulléteimet. Nem kell nagyon kiveséznem, hogy a hír hallatán egy kicsit nagyon, de nagyon ideges lettem, ami abban nyilvánult meg, hogy síró rohamot kaptam. Még mindig ott víz hangzik a fülemben az, amikor a doki elmondta, hogy terhes vagyok, és az már 5 hónapja volt. Megtartottam, nem tudtam megtenni, még ha egy kicsit felborította a szűk munkatervemet. Nem tudtam meg tenni ezt Eric gyerekével, ha már más nem maradt meg belőle az emlékeken kívül, akkor ez legyen meg.
Ugyanúgy éltem tovább az életemet, nem gátolt meg nem semmiben sem az, hogy terhes lettem. A boltot sikeresen beindítottuk, s a költözésem is simán ment. A fotózásokat, s a bemutatókat kissé lecsökkentettük, s már nem is jelenek meg, azzal az ürüggyel, hogy egy kicsit ki kell, pihenem magamat. Így van, nem sokan tudják, hogy terhes lettem, csak azok, akik nagyon közel állnak hozzám. A sajtó egyáltalán nem tudja, nagyon óvatos vagyok, hogy ne lehessen meg látni rajtam. Meg így, hogy már szabadságon vagyok, és nem kell bemutatókra járnom, nem vagyok annyira középpontban. Szépen vezetem a boltot Kristennel. Amit meg kell hagyni, elég jól megy. Ericről nem halottam semmit a pletykákon kívül, azok meg ugye, akármit mondhatnak. A szüleim már vagy ezerszer meg kérdezték, hogy mikor szólok Ericnek arról, hogy gyereke lesz.Sőt, apám még azt is mondta, hogy szétveri a gyereket, mert ezt merte velem csinálni. Anyával ketten alig tudtuk le csillapítani, de azért sikerült. Most itt vagyok a boltban Breevel, és nézem át az adminisztrációt. Valaki kopogott az ajtómon.
-           Tessék, gyere csak be. - szóltam ki kedvesen.
-          Ne haragudj, hogy megzavarlak, de valaki látni szeretne, és elégé fel van paprikázva.
-          Van valaki rajta kívül a boltban? - kezdtem én is pipa lenni.
-          Nem, nincs, ha csak figyelembe nem vesszük a két hústornyot mellette. Nem muszáj kimenned, azt is mondhatom, hogy nem vagy itt.
-          Nem mondta, hogy kicsoda? Vagy te esetleg nem ismered?
-          De ismerem halottam már róla. És most ne nézz így rám, mert nem árulhatom el, hogy ki az. Most ki jössz, vagy mondjam azt, hogy nem vagy itt?
-          Megyek, egy pillanat.
Bree kiment, míg én kicsit nehézkesen, de felálltam a kényelmes székemből. Végig mentem a folyósón, s amint megláttam, hogy ki, vagyis kik állnak az üzletemben, azonnal vissza akartam fordulni. Ott állt élő teljes valójában. Már hátráltam, de meg szólalt.
-          Isabella. - semmi érzelem, s a rendes nevemen szólított.
-          Mit keresel itt Eric? Ha venni szeretnél valamit, akkor Bree is ki tud szolgálni. - mondtam ugyanolyan fagyos hangon.
-          Veled akarok beszélni. - válaszolt ellentmondást nem tűrő hangon.
-          Nincs miről beszélnünk, akarj máshol mást. Viszlát, Eric. – mondtam, s megfordultam volna, ha el nem kapja a karomat. Lenéztem oda ahol megérintette. Ugyanúgy hatott rám, mint régen. A szívem esze-veszett vágtába kezdet, a pulzusom is az eget verte.
-          Engedj el. Most. - mondtam a szemébe nézve.
-          Nem, amíg nem beszéltél velem.
-          Itt nem parancsolsz Eric, itt csak egy ember vagy, s én nem teljesítem a parancsaidat.
-          Ne akard, hogy ügyvédhez forduljak Isabella. - szólalt meg vérfagyasztóan hűvös hangon.
-          Mihez kellene ügyvéd? Soha nem voltunk házasok, hogy válni akarj, sem élettársak. Semmi nem köt hozzád, vagy téged hozzám, úgy hogy engedj el, amíg szépen mondom.
-          De összeköt minket valami. - nézett egyenesen a hasamra, s a kezét akarta rá tenni. Amilyen gyorsan csak tudtam szabad kezemmel elkaptam az Ő kezét.
-          Meg ne próbálj hozzá nyúlni, nincs itt semmi, ami a tiéd lenne, vagy ami összekötne minket.
-          De van, még hozzá a gyerekem.
-          Nem a te gyereked, menj vissza koncertezni, Eric, és hagyj békén engem. És végre engedd el a kezemet, nem érzem jól magam, haza szeretnék menni.
Elengedett, és én fellélegeztem. Visszamentem az irodámba, mély levegő ki és be. Összeszedtem a dolgaimat s már ott sem voltam. Odakiáltottam Breenek, hogy zárjon majd be. Amint kiszálltam a taxiból, vissza is akartam ülni. Ott állt a teraszomon, és engem nézett. Mért követ, nem voltam elég világos? Mély levegőt vettem, és megindultam Eric felé. Most csak egyedül volt. Fogalmam sincs, hogy kitől tudta meg azt, hogy terhes vagyok.
-          Nem foglak addig békén hagyni, míg nem beszéltünk. - mondta szárazon.
-          Sejtettem, hogy nem fogsz békén hagyni. Hol vannak a hústornyaid? - kérdeztem én is ugyan olyan száraz hangon.
-           Haza küldtem őket, itt úgysem lehet semmi bajom. - kérdőn néztem rá. Hogy nem lehet semmi baja? De hogy nem. Kinyitottam az ajtót s előre engedtem Ericet. Egyenesen a konyhába mentem, bevettem a vitaminokat, s feltettem a teavizet.
-          Hallgatlak Eric, mit szeretnél? 
-          A gyerekemet akarom, azt, hogy az én nevemet kapja. - megütközve néztem rá. Most ezt nem gondolja komolyan? Vagy csak emlékezet kiesése van?
-          Te meg hülyültél? Nem vagy normális, kezeltesd magad. Vagy csak emlékezz vissza arra, hogy mit mondtál nekem, hogy miket vágtál a fejemhez. És mint mondtam már, NEM a te gyereked.
-          Belle, ne csináld ezt, nem hagyhatod, hogy a gyerekünk apa nélkül nőjön fel.
-          Gondoltál volna erre akkor, mikor csak úgy megvádoltál azzal, hogy megcsallak. Nos, arra van az ajtó, ki lehet rajta fáradni.
-          Az istenit Belle, nekem ez nem megy, te is nagyon jól tudod. Egyszerűen nagyon nehezen megy a bocsánatkérés. Szeretlek, még mindig, még ha valójában megcsaltál volna, akkor is szeretnélek, és amiket mondtam, azokat nem gondoltam komolyan. Bármit megtennék érted, akkor is, ha nem lennél terhes a gyerekemmel. Kérlek, ne haragudj rám. Egy öntelt, hülye és hiszékeny tuskó voltam. Sikerült beleesnem a csapdájukba. Kérlek, adj még egy esélyt nekem.
-          Honnan tudod, hogy terhes vagyok?
-          Édesapád hívott fel egy hete, mikor rosszul lettél s kórházba kerültél, ő mondott el mindent. Nagyon sajnálom Belle, tényleg. Neked kellett volna hinnem, nem annak az arcátlannak. Nem csak azért mondom neked, mert terhes vagy, tudom, hogy felismernéd azt, ha hazudnék, de SZERETLEK, és szeretni is foglak örökké. Egész idő alatt szerettelek, s el sem tudod képzelni, min mentem keresztül. Adsz még egy esélyt nekem, nekünk? - láttam, rajta hogy komolyan gondolja, s mit lehet tenni, ha szerelemes az ember? Megbocsájt. Ezt tettem én is, megbocsájtottam.

/Eric szemszög/
El sem hiszem, hogy megbocsájtott nekem. Nem ment minden olyan könnyen, mint elsőnek. Most harcolnom kellet érte/értük, azért, hogy újra meg tudjon bennem bízni. Egyáltalán nem bántam ezeket a kis randikat. Lassan haladtunk, nem siettünk sehova. Egy - egy séta, vagy vacsora, esetleg egy kis mozi, mint a normális emberek. Azok voltak a legnehezebb pillanatok, mikor mennem kellet egy koncertre. És a legcsodálatosabb randevúnk az volt, mikor megkért, hogy kísérjem el az ultrahangos vizsgálatra. Hú, az nagyon varázslatos volt. Minden lépéssel közelebb kerültem Belléhez, már-már annyira hogy kerestünk egy kicsit nagyobb házat hármunknak. A szüleimnek is elmondtuk azt, hogy nagyszülők lesznek. Majd kicsattantak a boldogságtól.  A hetek, sőt a hónapok nagyon gyorsan teltek. Belle már nem is mert a boltban sokáig lenni, inkább rá bízta a dolgokat a lányokra. Kezdtem egyre jobban aggódni érte, meg a kicsiért. Főleg akkor, mikor nem voltam otthon velük, vagy a közelben. Minden egyes ilyen alkalommal csak úgy voltam hajlandó felmenni a színpadra, hogy beszéltem még előtte Bellével. Ma is így volt, ezzel megnyugtatott.  A harmadik szünetben eszeveszett csörgére kezdett a telefonom, ismeretlen hívott, azonnal felkaptam.
-          Igen, itt Saade. - szóltam bele.
-          Jó napot Mr. Saade. Dr. Durran, vagyok Miss Wolfnál megindult a szülés.
-          Jézusom, és jól van? Azonnal megyek. Köszönöm szépen, hogy szólt. – össze-visszajártak a gondolataim, Belle szül, itt a koncert. Mély levegő, nem pánikol.
-          Den!!! - ordítottam el magam. - Nekem most be kell mennem a kórházba, Bellénél megindult a szülés. Amint elmentem innen, jelentsétek be, hogy miért tűntem el. - viharosan megöleltem legjobb barátomat, és elszaladtam az autómért a hátsó kijáraton.
Őrült módjára hajtottam a kórházba. Végigrohantam a folyosón, míg nem elértem a recepciós pultot.
-          Jó estét, Isabella Tylor Wolfot keresem.
-          A 202-ben van. A hozzá tartozója?
-          Igen, a vőlegénye. - s már rohantam is tovább. Amint odaértem, meg is ijedtem egy kicsit, mivel Belle felsikoltott. Kristen jött ki a szobából.
-          Na, végre, öltőz fel és irány melléje. - adta ki a parancsot. Egy ilyen zöld, fura, ruhát kaptam. Beöltöztem és már bent is voltam. Belle csurom víz volt és nagyokat lélegzett. Azonnal oda mentem mellé.
-          Szia, kicsim. - szólaltam meg mosolyogva.
-          Mondtam, hogy ne szóljanak neked. - mondta akadozó hangon.
-          Mi az, hogy ne szóljanak nekem, és hagytam volna ki a fiam születését?
-          Nem biztos, hogy fiúúúúú. - és meg szorította a kezem.
-          Jól van Isabella, nagyon jól csinálja. Ha szólok, egy nagyot nyom és már meg is van a baba. - mondta a doki.
-          Biztos, hogy fiú lesz, érzem. - súgtam a fülébe.
-          Jó, akkor most egy nagyot.
Belle tette, amit mondtak. Azt hiszem, elszorította a kezemben az ereket is, de kicsit sem bánom, ha ezzel segítek neki egy keveset. Amint meghallottam a gyerekem sírását, egy hihetetlen jó érzés töltött el. Elvághattam a köldökzsinórt, s utána megmutattam az anyukájának a kisfiúnkat.
Ahogy elnéztem kettőjüket, tudtam, hogy mindenem megvan a világon, és hogy soha nem hagyom, hogy valaki is bántsa őket.

The End!

2011. szeptember 8., csütörtök

Döntés.!!

A blogot egy időre be zárom, ha a másikat be fejeztem ( www.szeretettesszerelem.blogspot.com) akkor újra meg nyitom s folytatni fogom ha lesz komi ha nem. Nos a másik blogon semmi sem fog változni mivel meg lett az 5 komi folytatom de csak addig amíg nem kell a 3-om komi ért könyörögni. Nem muszáj írni de én szeretem olvasni mint a jó mint a rossz kritikákat. Nos a blogot BE ZÁROM. Be fogom fejezni amit a másikkal kész vagyok. Nem szokásom semmit sem félbe hagyni. Mindenkinek jó tanulást. S ha valaki még szeretne törit olvasni akkor itt meg teheti ( www.szeretettesszerelem.blogspot.com).
Puszi (L) Mano(L)

2011. szeptember 3., szombat

Ajánlat avagy kössünk kompromisszumot. )


Sziasztok van egy ajánlatom. Ami az hogy ha kapok 4DB KOMIT akkor nem zárom be a blogot. Ha nem kapom meg az 4DB komit akkor be fogom zárni. Azt hiszem hogy ennyit meg érdemlek, nos azért emeltem fel 5 darabra mert a 3 most nem segít rajtam. nem hiszem hogy 3 nyamvadt komit nem érdemlek meg.
A ha meg van az 4 komi nem zárom be a blogot ha nincs meg akkor jelentkezem egy újabb bejegyzésben. Ami annyit fog tartalmazni hogy aki szeretné még olvasni a blogot annak minden héten el küldöm az e-mail címére, ha leírja nekem, cserébe mikor el olvasta ír nekem egy pár sort hogy mit is szól hozzá. Ez csak akkor fog meg történni ha nem lesz meg a 4 komi . HA MEG LESZ (remélem meg lesz) akkor ugyan így vissza fog váltani a komi határ 3-ra. Nem fogom az írást semmi képen sem abba hagyni mert szeretek írni ez egy fajta ki kapcsolódás számomra s ha már elkezdtem akkor be fejezem, esetleg nem lesz publikus. Csak rajtatok áll mi lesz. Esetleg ha a bejegyzés alá nem tudsz írni akkor ott van a Chat vagy az elérhetőségem is oda is szívesen várom a komikat. Minden csak rajtatok áll. Puszi (L) Mano(L)

2011. augusztus 27., szombat

20. Fejezet.

Válaszok a komikra :)

GG: Bennek más szerepe lesz most, majd hamarosan jön ő is de előtte még egy két nagyon fontos dolog történni fog. De nem kell aggódni jönni fog Ben is, nem is akárhogy :) *ördögi vigyor*
Nem tudom mi lesz Gaby sorsa hogy lesz-e gyerek most van bennem valami ami azt súgja hogy nem van ötlet is hozzá de majd meg látom még. Hát nem véletlenül futottba Daniel, emlékeztek hogy Jenny neki ment mielőtt kórházba került volna? Három szögé fog alakulni nem is akármilyen három szöggé, de ez legyen meg lepetés egyelőre :) 
Nos jön is a következő feji, köszönöm a komit GG. :)


'Salivana' (Dorisz) Nagy ördög fióka: 


Azért békültek ki ilyen hamar mert mást is tartogatok még nem is akár mit :) xd 
Te írtad: "milyen meglepetéssekkel bombázol még minket? 
ó te ha azt tudod hogy mi lesz még itt, azt hiszem nagyon meg fogtok lepődni. köszi a komit :)


Nagyon örülök hogy legalább 2 komi jött de én 3DB-ot kértem legyetek szívesek ezt be tartani főleg ha azon a három emberen kívül valaki olvassa egyáltalán (harmadik emberke ezért nem ír komit mert ő javítja) . Nos a határt nem a csillagos ég hanem 3DB komi, ezentúl nem teszek ilyen engedményt hogy két komira hozom ez is azért van most mert nagyon jó kedvem van, sikerült a pótvizsgám, juppííí :D
Na nem is szaporítom a szót jöjjön a FRISS!!! 




Húszadik fejezet.
Mikor már jó 10 perce dolgoztam, eszeveszett rezgésbe kezdett a telefonom. Hamar elő kaptam, s felvettem.
·         Hol a fenében vagy? Nem talállak sehol! Az ebédlőben sem, ugye nem esett bajod, Jenny?
·         Gaby, nyugodj meg, nincs semmi bajom! A teremben vagyok, ahol órám lesz. Itt maradtam dolgozni egy kicsit a terveken.
·         Akkor elfelejtetted, hogy együtt eszünk, ugye?
·         Igen, ne haragudj!
·         Én nem haragszom, de Josh meg fog haragudni, ha meg tudja. Jenny, nem csak magad miatt kell enned, hanem a pici miatt is.
·         Tudom, tudom, ígérem, amint vége van az órának, eszek, s tényleg ne haragudj!
·         Semmi baj, de egyél, az isten áldjon meg. Mert ha nem, rád uszítom a fiúkat. Most mennem kell, de este találkozunk, szia.
·         Szia. –köszöntem el én is, s visszatértem a munkához.
Méghogy rám uszítja a fiúkat?  Hallatlan, nem vagyok már tízenéves kis fruska, hogy ne tudjak magamra figyelni. Mióta megtudták, hogy terhes vagyok, mindenki úgy kezel, mintha halálos beteg lennék, úgy oda figyelnek rám, mint még soha. Nem mintha zavarna, de azért mégis, ami sok, az sok. Gondolataimból egy nagyon kedves hang ébresztett fel.
·         Jenny? – kérdezte a hang.
·         Igen. –néztem fel gyönyörű halványzöld szemekbe, mért olyan ismerős nekem?
·         Mivel rájöttem, hogy úgysem fogsz elmenni ebédelni, ezért voltam olyan bátor, s hoztam neked, remélem, szereted. – elém tett egy zacskót.
·         Ó. Köszönöm, de nem kellet volna.
·         Nem tesz semmit. Jó étvágyat hozzá! –mondta, s meg akart fordulni. Ezt nem hagyhattam, s így meg állítottam.
·         Honnan vagy nekem olyan ismerős? – kérdeztem tőle.
Mikor megfordult, egy hamiskás mosoly volt az arcán, s nekem hirtelen minden beugrott.
·         Nem tudom, szerinted, honnan vagyok neked olyan ismerős? – kérdezett vissza.
·         Már tudom. Neked mentem, mikor szaladtam Chris után a múltkor. Ugye?
·         Igen.
·         Ne haragudj, tényleg nem akartam. –mosolyogtam rá szelíden.
·         Semmi baj, már mondtam akkor is.
·         Dehogynem, elsőnek neked megyek, s utána még te hozol nekem ebédet.
·         Ha ennyire zavar, akkor miért nem hívsz meg vacsorára?
Most ezt komolyan mondja? Hiszen tanár, neki kéne a legjobban tudni, hogy ez nem valami jó ötlet.
·         Persze, nem muszáj, mivel nem is azért hoztam neked ebédet, mert várok érte valamit.
·         Rendben, mit csinálsz holnap este?
·         Dolgozatokat javítok. – válaszolta.
·         Van egy ajánlatom, rajtad múlik, hogy elvállalod-e.
·         Kíváncsian hallgatom.
·         Fél hétkor nálam megfőzöm a vacsorát, te meg hozod magaddal a desszertet, meg a dolgozatokat.  Rendben?
·         Igen, de minek kellenek a dolgozatok?
·         Ha nem az én dolgozatom, akkor nyugodtan hozhatod, s segítek kijavítani vacsora után.  Nos, mit szólsz hozzá?
·         Legyen, hova kell mennem?
Elővettem egy kis lapot a táskámból, s leírtam neki a címem.
·         Fél hétkor várlak, s ne késs, nem szeretem, ha késnek. –nyújtottam át neki a lapot. Mikor elvette, egy kicsit összeért a kezünk, s én lefagytam, megint. Felnéztem rá, de ő csak mosolygott. Édes istenem, mi lesz itt? S mit csinálok én?
·         Mindjárt jönnek a többiek, úgyhogy visszamegyek, ha nem bánod?
·         Persze, menj nyugodtan. – válaszoltam neki kicsit késve.
Végignéztem, ahogy lemegy a lépcsőkön, nemcsak a szeme s a mosolya tökéletes, de még a segge is. Jenny, az istenért, térj észhez! Ő a tanárod, mégha csak egy ideig is, de akkor is tanár.


A nap hamar eltelt, észre sem vettem, de már mehettem is haza. Írtam egy SMS-t drága unoka tesómnak, hogy ma ne várjanak, meg hogy nincs semmi baj. Csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni. Eszem ágában sem volt megmondani nekik, hogy az egyik tanárommal találkozom. Amint kiléptem a friss levegőre, sokkal jobban lettem, már untam bent lenni. Beültem a kocsimba, s egészen a bevásárlóig hajtottam.
Mindnet megvettem, ami szükséges lehet egy vacsorához. Vettem egy üveg vörösbort is, hátha Daniel szeretni inni. Ezekután haza mentem, s nekiálltam elkészíteni a vacsorát. Közben azon gondolkoztam, hogy valójában mit is csinálok. Valami ezerszer eszembe jutott, hogy lemondom a vacsorát... úgy az ezrediknél már nyúltam is a telefonért, de eszembe jutott, hogy nem is tudom a telefonszámát, így nagy sóhajjal folytattam, amit el kezdtem. Már hat óra is volt, mikor befejeztem a vacsorát. Hamar megettem a macskát, utána villámgyorsan mentem fel az emeletre fürödni. A hajamat csak egy lófarokba kötöttem össze, utána azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel. A farmar gatyáimba szinte már bele sem fértem, abban nagyon meglátszik, hogy már 17 hetes terhes vagyok. A választásom egy lenge egyrészes szoknyára esett. Fújtam magamra a kedvenc parfümömből, s már kész is voltam. Festeni nem festettem magam, úgy gondoltam szükségtelen.
Még sikerült végig néznem mindent az asztal körül.  Épp a bort vettem ki a hűtőből, mikor meg szólalt a csengő. Felnéztem az órára, ami pont fél hetet ütött. Ezen egy jót mosolyogtam.
Kinyitottam az ajtót, s megláttam a szívdöglesztő Danielt. Most egy fekete ing, s egy hozzá illő fekete farmer nadrág volt rajta.
·         Szia. –köszöntem neki, s beengedtem.
·         Szia, neked is.  Hova tehetem a süteményt?
·         Oda az asztalra.
Letette a süteményt, s felém fordult. Észrevettem, hogy nincs nála semmilyen táska sem, s ezt szóvá is tettem.
·         Remélem, az inged alatt hordod a dolgozatokat.
·         Nem, a kocsiban vannak, majd ha lesz még kedved vacsora után kijavítani őket, akkor behozom.
·         Megegyeztünk. Na, gyere, mert én már farkas éhes vagyok.
Kitálaltam mindent, s elkezdünk enni.
·         Mindig itt laktál? –kérdezte egyszer.
·         Nem. De a nagyszüleim mindig is itt éltek.
·         Hol laktál eddig?
·         Na, mi az nem nézted meg a lapomat? –kérdeztem tőle mosolyogva.
·         Nem, eszembe sem jutott, de most, hogy mondod, holnap az lesz az első dolgom.
·         Nem kell, kérdezz csak, majd válaszolok, de cserébe én is kérdezhetek rendben?
·         Rendben, nos, akkor hol is éltél mi előtt ide költöztél?
·         Miamiban.
·         Hú, nem is tudom, hogy szoktad meg itt, nem hiányoznak a szüleid?
·         Nem volt nehéz meg zokni, bár a családom hiányzik, meg a barátnőm is, de itt is jó, én akartam ezt, nem ők, az én döntésem volt, hogy LA-be költözöm.
·         A suli miatt igaz?
·         Igen, részben. – azt nem mondtam el neki, hogy mi volt a másik ok.
·         S te mindig is itt éltél?
·         Nem. Londonban laknak a szüleim, én is ott éltem, csak megpályáztam ezt az állást, s meg kaptam.
·         Értem, s amikor nem nálunk helyettesítesz, milyen órát tartasz?
·         Testnevelést, meg történelmet.
·         Hú, mind a kettő izgalmas.
Az este további részében nem beszéltünk, csendben ettünk tovább, Az asztal szedtem le, mikor Daniel oda állt a mosogatóhoz, s kezdte elmosogatni a tányérokat. Nagyon meg lepett vele, hogy neki állt mosogatni, egyetlen egy pasit sem láttam, még aki önként nekiállt mosogatni.
·         Igazán nem kell ám, majd megcsinálom én.
·         Én szeretném, de ha annyira akarsz segíteni, akkor nyugodtan, törölgethetsz. – mosolygott rám.
·         Legyen, nem vitatkozom veled. Odaálltam mellé, s elkezdtem törölgetni azokat a dolgokat, amik már tiszták voltak.
·         Mit fogsz csinálni a szünetben? – törte meg egyszer csak a csendet.
·         Ő... visszamegyek Miamiba, meglátogatni a szüleimet. És te?
·         Én itt maradok, mert jön az unokatestvérem, ő is Miamiban lakik, kell neki egy kis segítség.
·         Ó, értem, pedig mind abban voltam, hogy haza mész te is a szüleidhez.
·         Nem, majd a következő szünetben megyek Londondba.
·         Édesapám nagyon szereti Londont. Egyszer mikor kicsik voltunk a tesóimmal, a fejébe vette, hogy odaköltözünk, de nem lett belőle semmi.
·         S mért nem?
·         Anya meg apu munkája miatt. A te szüleid mindig ott éltek, ugye?
·         Igen, de azt honnan tudod?
·         Csak megsejtettem.
·         Na, ez kész is, te is végeztél úgy látom.
·         Igen. Kész van. Behozod a dolgozatokat?
·         Biztos vagy benne hogy szeretnél segíteni?
·         Persze, milyen dolgozatok?
·         Mind biológia, két osztályé, de a tied nincs benne, azokkal már végeztem.
·         Ó, pedig megnéztem volna. Míg te ki mész érte, addig én viszek fel egy kis  nasit  meg üdítőt, de ha szeretnél inni egy kis bort, azt is vihetek neked.
·         Ő hova fel? Mivel azt mondtad, hogy fel.
·         A tetőtérbe ott nyugodtan dolgozhatunk, én is ott szoktam, vagy a hálóban. Attól függ, milyen kedvem van.
·         Inkább várj meg, mert még a végén rossz helyen kötök ki.
·         Oké, akkor megvárlak a nappaliban. Daniel kiment, én meg egy tálcára feltettem egy pohár vörös bort, meg egy-két másik üres poharat, a süteményt is, meg egy kis ropit. Mikor visszaértem a nappaliba az üdítővel, már Daniel is bent volt. A kezébe nyomtam az üveget, a tálcát felvettem, s meg indultam felfele. Mikor nem hallottam Daniel lépteit, hátra néztem, ugyanott állt, ahol hagytam.
·         Nos, ott is állhtasz, s bámulhatsz, vagy meg indulhatsz is végre felfele.
·         Ő... ne haragudj, egy kicsit elbambultam.
·         Igen, azt vettem észre. Végre megindult, s követett.
·         Nagyon szép házad van.
·         Köszönöm, a nagyszüleim rendezték be, nagyjából.
·         Nagyon szeretnek téged.
·         Igen, néha már zavaróan.
·         Ezt hogy érted?
·         Mióta megtudták, hogy terhes vagyok, azóta úgy kezelnek, mint egy hímes tojást. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha a szüleim megtudják.
·         Mért, még nem mondtad el nekik?
·         Fején találtad a szöget. Személyesen akarom neki elmondani a szünetben. Közben felértünk a tetőtérbe, ahol a dolgozószobám volt.
·         Nem is kell beszélned már a szünetben, mert elég szembetűnő lesz.- Mért végig elég alaposan.
·         Most ezzel azt akarod mondani, hogy kövér vagyok? – kérdeztem tettet komolysággal.
·         Nem, dehogy, ne haragudj, nem úgy értettem.
·         Jó nyugi, csak húzom az agyad.
·         Nem, nem. Úgy értem, hogy meg fog már jobban látszani rajtad, de szerintem nagyon is szép leszel kerek hassal. Belepirultam abba, amit mondott.
·         Oké, álljunk neki, mert még a végin reggelre sem leszünk kész.
·         Én nem bánnám. –mondta halkan, de én úgy tettem mintha meg sem hallottam volna. Elfeleztük a dolgozatokat, s nekiálltunk kijavítani. Ekkor még nem is gondoltam volna, hogy milyen meglepetésekben lesz részem az elkövetkező napokban, hónapokban.