20. Fejezet.

Válaszok a komikra :)

GG: Bennek más szerepe lesz most, majd hamarosan jön ő is de előtte még egy két nagyon fontos dolog történni fog. De nem kell aggódni jönni fog Ben is, nem is akárhogy :) *ördögi vigyor*
Nem tudom mi lesz Gaby sorsa hogy lesz-e gyerek most van bennem valami ami azt súgja hogy nem van ötlet is hozzá de majd meg látom még. Hát nem véletlenül futottba Daniel, emlékeztek hogy Jenny neki ment mielőtt kórházba került volna? Három szögé fog alakulni nem is akármilyen három szöggé, de ez legyen meg lepetés egyelőre :) 
Nos jön is a következő feji, köszönöm a komit GG. :)


'Salivana' (Dorisz) Nagy ördög fióka: 


Azért békültek ki ilyen hamar mert mást is tartogatok még nem is akár mit :) xd 
Te írtad: "milyen meglepetéssekkel bombázol még minket? 
ó te ha azt tudod hogy mi lesz még itt, azt hiszem nagyon meg fogtok lepődni. köszi a komit :)


Nagyon örülök hogy legalább 2 komi jött de én 3DB-ot kértem legyetek szívesek ezt be tartani főleg ha azon a három emberen kívül valaki olvassa egyáltalán (harmadik emberke ezért nem ír komit mert ő javítja) . Nos a határt nem a csillagos ég hanem 3DB komi, ezentúl nem teszek ilyen engedményt hogy két komira hozom ez is azért van most mert nagyon jó kedvem van, sikerült a pótvizsgám, juppííí :D
Na nem is szaporítom a szót jöjjön a FRISS!!! 

Húszadik fejezet.

Mikor már jó 10 perce dolgoztam, eszeveszett rezgésbe kezdett a telefonom. Hamar elő kaptam, s felvettem.

·         Hol a fenében vagy? Nem talállak sehol! Az ebédlőben sem, ugye nem esett bajod, Jenny?

·         Gaby, nyugodj meg, nincs semmi bajom! A teremben vagyok, ahol órám lesz. Itt maradtam dolgozni egy kicsit a terveken.

·         Akkor elfelejtetted, hogy együtt eszünk, ugye?

·         Igen, ne haragudj!

·         Én nem haragszom, de Josh meg fog haragudni, ha meg tudja. Jenny, nem csak magad miatt kell enned, hanem a pici miatt is.

·         Tudom, tudom, ígérem, amint vége van az órának, eszek, s tényleg ne haragudj!

·         Semmi baj, de egyél, az isten áldjon meg. Mert ha nem, rád uszítom a fiúkat. Most mennem kell, de este találkozunk, szia.

·         Szia. –köszöntem el én is, s visszatértem a munkához.

Méghogy rám uszítja a fiúkat?  Hallatlan, nem vagyok már tízenéves kis fruska, hogy ne tudjak magamra figyelni. Mióta megtudták, hogy terhes vagyok, mindenki úgy kezel, mintha halálos beteg lennék, úgy oda figyelnek rám, mint még soha. Nem mintha zavarna, de azért mégis, ami sok, az sok. Gondolataimból egy nagyon kedves hang ébresztett fel.

·         Jenny? – kérdezte a hang.

·         Igen. –néztem fel gyönyörű halványzöld szemekbe, mért olyan ismerős nekem?

·         Mivel rájöttem, hogy úgysem fogsz elmenni ebédelni, ezért voltam olyan bátor, s hoztam neked, remélem, szereted. – elém tett egy zacskót.

·         Ó. Köszönöm, de nem kellet volna.

·         Nem tesz semmit. Jó étvágyat hozzá! –mondta, s meg akart fordulni. Ezt nem hagyhattam, s így meg állítottam.

·         Honnan vagy nekem olyan ismerős? – kérdeztem tőle.

Mikor megfordult, egy hamiskás mosoly volt az arcán, s nekem hirtelen minden beugrott.

·         Nem tudom, szerinted, honnan vagyok neked olyan ismerős? – kérdezett vissza.

·         Már tudom. Neked mentem, mikor szaladtam Chris után a múltkor. Ugye?

·         Igen.

·         Ne haragudj, tényleg nem akartam. –mosolyogtam rá szelíden.

·         Semmi baj, már mondtam akkor is.

·         Dehogynem, elsőnek neked megyek, s utána még te hozol nekem ebédet.

·         Ha ennyire zavar, akkor miért nem hívsz meg vacsorára?

Most ezt komolyan mondja? Hiszen tanár, neki kéne a legjobban tudni, hogy ez nem valami jó ötlet.

·         Persze, nem muszáj, mivel nem is azért hoztam neked ebédet, mert várok érte valamit.

·         Rendben, mit csinálsz holnap este?

·         Dolgozatokat javítok. – válaszolta.

·         Van egy ajánlatom, rajtad múlik, hogy elvállalod-e.

·         Kíváncsian hallgatom.

·         Fél hétkor nálam megfőzöm a vacsorát, te meg hozod magaddal a desszertet, meg a dolgozatokat.  Rendben?

·         Igen, de minek kellenek a dolgozatok?

·         Ha nem az én dolgozatom, akkor nyugodtan hozhatod, s segítek kijavítani vacsora után.  Nos, mit szólsz hozzá?

·         Legyen, hova kell mennem?

Elővettem egy kis lapot a táskámból, s leírtam neki a címem.

·         Fél hétkor várlak, s ne késs, nem szeretem, ha késnek. –nyújtottam át neki a lapot. Mikor elvette, egy kicsit összeért a kezünk, s én lefagytam, megint. Felnéztem rá, de ő csak mosolygott. Édes istenem, mi lesz itt? S mit csinálok én?

·         Mindjárt jönnek a többiek, úgyhogy visszamegyek, ha nem bánod?

·         Persze, menj nyugodtan. – válaszoltam neki kicsit késve.

Végignéztem, ahogy lemegy a lépcsőkön, nemcsak a szeme s a mosolya tökéletes, de még a segge is. Jenny, az istenért, térj észhez! Ő a tanárod, mégha csak egy ideig is, de akkor is tanár.

A nap hamar eltelt, észre sem vettem, de már mehettem is haza. Írtam egy SMS-t drága unoka tesómnak, hogy ma ne várjanak, meg hogy nincs semmi baj. Csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni. Eszem ágában sem volt megmondani nekik, hogy az egyik tanárommal találkozom. Amint kiléptem a friss levegőre, sokkal jobban lettem, már untam bent lenni. Beültem a kocsimba, s egészen a bevásárlóig hajtottam.

Mindnet megvettem, ami szükséges lehet egy vacsorához. Vettem egy üveg vörösbort is, hátha Daniel szeretni inni. Ezekután haza mentem, s nekiálltam elkészíteni a vacsorát. Közben azon gondolkoztam, hogy valójában mit is csinálok. Valami ezerszer eszembe jutott, hogy lemondom a vacsorát... úgy az ezrediknél már nyúltam is a telefonért, de eszembe jutott, hogy nem is tudom a telefonszámát, így nagy sóhajjal folytattam, amit el kezdtem. Már hat óra is volt, mikor befejeztem a vacsorát. Hamar megettem a macskát, utána villámgyorsan mentem fel az emeletre fürödni. A hajamat csak egy lófarokba kötöttem össze, utána azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel. A farmar gatyáimba szinte már bele sem fértem, abban nagyon meglátszik, hogy már 17 hetes terhes vagyok. A választásom egy lenge egyrészes szoknyára esett. Fújtam magamra a kedvenc parfümömből, s már kész is voltam. Festeni nem festettem magam, úgy gondoltam szükségtelen.

Még sikerült végig néznem mindent az asztal körül.  Épp a bort vettem ki a hűtőből, mikor meg szólalt a csengő. Felnéztem az órára, ami pont fél hetet ütött. Ezen egy jót mosolyogtam.

Kinyitottam az ajtót, s megláttam a szívdöglesztő Danielt. Most egy fekete ing, s egy hozzá illő fekete farmer nadrág volt rajta.

·         Szia. –köszöntem neki, s beengedtem.

·         Szia, neked is.  Hova tehetem a süteményt?

·         Oda az asztalra.

Letette a süteményt, s felém fordult. Észrevettem, hogy nincs nála semmilyen táska sem, s ezt szóvá is tettem.

·         Remélem, az inged alatt hordod a dolgozatokat.

·         Nem, a kocsiban vannak, majd ha lesz még kedved vacsora után kijavítani őket, akkor behozom.

·         Megegyeztünk. Na, gyere, mert én már farkas éhes vagyok.

Kitálaltam mindent, s elkezdünk enni.

·         Mindig itt laktál? –kérdezte egyszer.

·         Nem. De a nagyszüleim mindig is itt éltek.

·         Hol laktál eddig?

·         Na, mi az nem nézted meg a lapomat? –kérdeztem tőle mosolyogva.

·         Nem, eszembe sem jutott, de most, hogy mondod, holnap az lesz az első dolgom.

·         Nem kell, kérdezz csak, majd válaszolok, de cserébe én is kérdezhetek rendben?

·         Rendben, nos, akkor hol is éltél mi előtt ide költöztél?

·         Miamiban.

·         Hú, nem is tudom, hogy szoktad meg itt, nem hiányoznak a szüleid?

·         Nem volt nehéz meg zokni, bár a családom hiányzik, meg a barátnőm is, de itt is jó, én akartam ezt, nem ők, az én döntésem volt, hogy LA-be költözöm.

·         A suli miatt igaz?

·         Igen, részben. – azt nem mondtam el neki, hogy mi volt a másik ok.

·         S te mindig is itt éltél?

·         Nem. Londonban laknak a szüleim, én is ott éltem, csak megpályáztam ezt az állást, s meg kaptam.

·         Értem, s amikor nem nálunk helyettesítesz, milyen órát tartasz?

·         Testnevelést, meg történelmet.

·         Hú, mind a kettő izgalmas.

Az este további részében nem beszéltünk, csendben ettünk tovább, Az asztal szedtem le, mikor Daniel oda állt a mosogatóhoz, s kezdte elmosogatni a tányérokat. Nagyon meg lepett vele, hogy neki állt mosogatni, egyetlen egy pasit sem láttam, még aki önként nekiállt mosogatni.

·         Igazán nem kell ám, majd megcsinálom én.

·         Én szeretném, de ha annyira akarsz segíteni, akkor nyugodtan, törölgethetsz. – mosolygott rám.

·         Legyen, nem vitatkozom veled. Odaálltam mellé, s elkezdtem törölgetni azokat a dolgokat, amik már tiszták voltak.

·         Mit fogsz csinálni a szünetben? – törte meg egyszer csak a csendet.

·         Ő... visszamegyek Miamiba, meglátogatni a szüleimet. És te?

·         Én itt maradok, mert jön az unokatestvérem, ő is Miamiban lakik, kell neki egy kis segítség.

·         Ó, értem, pedig mind abban voltam, hogy haza mész te is a szüleidhez.

·         Nem, majd a következő szünetben megyek Londondba.

·         Édesapám nagyon szereti Londont. Egyszer mikor kicsik voltunk a tesóimmal, a fejébe vette, hogy odaköltözünk, de nem lett belőle semmi.

·         S mért nem?

·         Anya meg apu munkája miatt. A te szüleid mindig ott éltek, ugye?

·         Igen, de azt honnan tudod?

·         Csak megsejtettem.

·         Na, ez kész is, te is végeztél úgy látom.

·         Igen. Kész van. Behozod a dolgozatokat?

·         Biztos vagy benne hogy szeretnél segíteni?

·         Persze, milyen dolgozatok?

·         Mind biológia, két osztályé, de a tied nincs benne, azokkal már végeztem.

·         Ó, pedig megnéztem volna. Míg te ki mész érte, addig én viszek fel egy kis  nasit  meg üdítőt, de ha szeretnél inni egy kis bort, azt is vihetek neked.

·         Ő hova fel? Mivel azt mondtad, hogy fel.

·         A tetőtérbe ott nyugodtan dolgozhatunk, én is ott szoktam, vagy a hálóban. Attól függ, milyen kedvem van.

·         Inkább várj meg, mert még a végén rossz helyen kötök ki.

·         Oké, akkor megvárlak a nappaliban. Daniel kiment, én meg egy tálcára feltettem egy pohár vörös bort, meg egy-két másik üres poharat, a süteményt is, meg egy kis ropit. Mikor visszaértem a nappaliba az üdítővel, már Daniel is bent volt. A kezébe nyomtam az üveget, a tálcát felvettem, s meg indultam felfele. Mikor nem hallottam Daniel lépteit, hátra néztem, ugyanott állt, ahol hagytam.

·         Nos, ott is állhtasz, s bámulhatsz, vagy meg indulhatsz is végre felfele.

·         Ő... ne haragudj, egy kicsit elbambultam.

·         Igen, azt vettem észre. Végre megindult, s követett.

·         Nagyon szép házad van.

·         Köszönöm, a nagyszüleim rendezték be, nagyjából.

·         Nagyon szeretnek téged.

·         Igen, néha már zavaróan.

·         Ezt hogy érted?

·         Mióta megtudták, hogy terhes vagyok, azóta úgy kezelnek, mint egy hímes tojást. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha a szüleim megtudják.

·         Mért, még nem mondtad el nekik?

·         Fején találtad a szöget. Személyesen akarom neki elmondani a szünetben. Közben felértünk a tetőtérbe, ahol a dolgozószobám volt.

·         Nem is kell beszélned már a szünetben, mert elég szembetűnő lesz.- Mért végig elég alaposan.

·         Most ezzel azt akarod mondani, hogy kövér vagyok? – kérdeztem tettet komolysággal.

·         Nem, dehogy, ne haragudj, nem úgy értettem.

·         Jó nyugi, csak húzom az agyad.

·         Nem, nem. Úgy értem, hogy meg fog már jobban látszani rajtad, de szerintem nagyon is szép leszel kerek hassal. Belepirultam abba, amit mondott.

·         Oké, álljunk neki, mert még a végin reggelre sem leszünk kész.

·         Én nem bánnám. –mondta halkan, de én úgy tettem mintha meg sem hallottam volna. Elfeleztük a dolgozatokat, s nekiálltunk kijavítani. Ekkor még nem is gondoltam volna, hogy milyen meglepetésekben lesz részem az elkövetkező napokban, hónapokban.