18. Fejezet

Meg jött a friss. Ma küldtem el Rékának (eme blogom bétája) s már vissza is kaptam a kijavított változatot nagyon köszönöm.

VÁLASZ A KOMIKRA!!

 

snereka: Köszi a komit! És ezt is hogy ilyen hamar ki javítottad. Nagy köszönet lányok Rékának. 

'Salivana' (Dorisz) "Nagy ördög fióka"

Szia csaje!! Köszön! Már marha jó itt hol lenne, hiányzott a számítógépem, meg persze ti is :) Igen, igen tudtam hogy pici baba lesz :) Hé engem kell szeretni nem Christ én formálom ilyennek (na jó csak viccelek)! Azt elárulom hogy ebben a fejiben Nath és Josh még nem tudja meg hogy Jenny terhes, Nath reakciója nem lesz negatív, de Josh-é elég bántó lesz... köszi a komit.


GG: Semmi baj az a lényeg hogy írtál, én is néha meg késem a komival, vagy ha nem akkor elég érdekesre sikerül főleg ha éjjel egy órakor írom XD ( most is egy óra van )! Örülök hogy ennyire tetszik nektek Chris :), ebből a részből meg tudod/tudjátok hogy fogadják a hírt a nagyszülők. Ben is fel fog tűnni a színen csak még azt nem tudom hogy a sok ötlet közül melyik "belépőt" írjam meg. És akkor köszönöm a komikat s itt is a friss!! 

Tizennyolc.

- Jenny kicsim, ébresztő! – szólongatott valaki. Apró mozdulatot tettem a hang irányába. Ó, megláttam Rob nagyapa mosolygós arcát. Szegénykém, ha haza érünk, nem fog már ennyire mosolyogni, (elsőnek legalábbis biztos).

- Fel kéne kelni, kicsim! Az orvos azt mondta, ha mindent rendben beszedsz, akkor nem lesz semmi baj. Magadra hagylak, míg öltözöl, addig is elintézem a papírokat odakint.

- Oké, menjél csak! - mondtam neki egy halvány mosollyal. Mint a csigák, olyan lassan öltöztem, meg raktam össze a dolgaimat. Már végeztem, mikor bejött Dr.Brennan. 

- Jó reggelt, Dr.Brennan - köszöntem illedelmesen.

- Magának is, Miss Mars. Hogy van, fáj valamije, esetleg hányinger?

-Nem, köszönöm, teljesen jól vagyok. Talán egy kicsit ideges vagyok, nem tudom mit fog szólni a hírhez a családom - mondtam az igazságnak megfelelően.

- Ezen szerintem nem kell nagyon aggódnia. Meghoztam a receptjeit, csak kettő van, mind a kettő magzatvédő vitamin. Még egyszer el kell mondanom, hogy mit kell kerülnie, bár, szerintem, nagyon jól érti ezeket a dolgokat. Nem szabad alkoholt fogyasztani, dohányozni, itt a passzív dohányzást is értem, kerülni kell a röntgensugarakat, nem szabad idegeskednie sem, mert ez a magzatra is kihat. Gyógyszereket sem szabad csak úgy össze-vissza beszedni. Ha valami probléma lenne, beteg lesz, akkor orvoshoz kell fordulni. A fájdalom csillapítókkal is nagyon vigyázni kell, itt a szakorvosa véleményét kérheti ki.  Van kérdése?

- Egy lenne csak, ha szabad.

- Persze, hogy szabad?

- Mindenképpen fogadott orvost szeretnék. Szeretném megkérdezni magát, hogy nem vállalna-e el?

-Természetesen elvállalom, ha bármi kérdése vagy problémája van, nyugodtan kérdezzen.

- Rendben, nagyon szépen köszönöm! - Miután megbeszéltem mindent a doktornővel, nagyapa jött be egy nagy mosollyal.

-Te már tudod, ugye? - kérdeztem tőle félénken.

-Tudom, igen, a többiek is sejtik, kicsim, nem vagyunk ám hülyék. Nekünk is vannak gyerekeink, sőt, akkor még ott vagytok ti is, unokák, s most lesz egy dédunokánk is, jaj, milyen öreg vagyok már.

Itt nevettem el magam.

- Még hogy te öreg, de hát nagyapa fiatalabbnak nézel ki, mint a veled egykorúak!

- Köszi, kisunokám, de most már menjünk, a többiek várnak. 

Lifttel mentünk le a kórház parkolójába, ott beültem a kocsiba, hazáig nem nagyon beszélgettünk, mind a ketten a gondolatainkba mélyedtünk. Fogalmam sincs, hogy mit fogok mondani majd anyáéknak, vagy hogy mikor fogom elmondani nekik, mert az biztos, hogy nem telefonon fogom közölni velük, hogy nagyszülők lesznek. Nem leszek olyan gyáva, hogy ne tudjam megmondani nekik szemtől szembe. De ha személyesen akarom megmondani nekik, akkor várnom kell még két hónapot, mert akkor lesz csak szünet. Édes istenem!  Megérkeztünk a házamhoz.

- Azt hittem hozzátok megyünk, vagy mindenki itt van?

- Igen, mindenki itt van, kivéve a szüleidet.

- Papa, mondd, hogy nem szóltatok nekik, hogy kórházba kerültem, ugye nem? - kérdeztem már-már hisztérikus hangon. 

- Nem szóltunk nekik, de joguk van tudni, hogy gyereked, lesz.

- Tudom, de személyesen akarom nekik elmondani, ami csak két hónap múlva lesz, s akkor már eléggé fog látszani is.

- Gyere, bent meg beszéljük együtt, mind az öten, s akkor neked sem kell egyenként elmondanod. 

Csak bólintottam. Amint beértem a nappalimba, megláttam a nagyszüleimet. Kris nagyi egyedül ült az egyik két személyes fotelben, másik nagyszüleim egymás mellet foglaltak helyet.

- Sziasztok - köszöntem félénken.

- Szia Jenny - mondták egyszerre.

Rob leült a nagyi mellé, én meg velük szemben. Most mit mondjak nekik, azt hogy… vettem egy mély levegőt s belekezdtem.

- Fogalmam sincs, hogy hogyan mondhatnám meg, hogy terhes vagyok, mert apuék nem mesélték el, hogy ők hogyan közölték veletek, hogy unokátok lesz. Szóval így csak kimondom: dédunokátok lesz. 12 hetes terhes vagyok, s meg fogom tartani, nem fogom örökbe adni.

- Még szép, hogy megtartod, nem is tudom, hogy fordulhatott meg a fejedben, hogy esetleg örökbe adod! - kelt ki magából Kris nagyi.

- Ezt mondom, hogy nem adom örökbe, semmi pénzért, bár még meg kell szoknom a gondolatot, hogy anya leszek. Már most szeretem ezt a kis csöppséget, mi lenne akkor, ha már itt lenne! Nem lennék képes másvalakinek oda adni.

- Anyádéknak is el kell mondanod.                                                                                                                             - Csak személyesen fogom elmondani, méghozzá az tavaszi szünetben.                                             - Az még két hónap Jennifer, addigra már…

- Igen öt hónapos terhes leszek, kövér és stb. - fejeztem be nagyanyám mondatát.  szakdolgozatott, hogy megkapjam a biológiai diplomát. Ezt az évet meg csinálom, semmi többet. Nem azért jutottam el eddig, hogy most feladjam. Nem lesz könnyű, tudom, de képes leszek rá! - Nemcsak a szüleidnek kell elmondanod, hanem a gyerek apjának is!

- A gyereknek nincs apja, ha lesz is, az nem Benjamin lesz! Egyszer majd neki is biztos lesz gyereke, de az nem tőlem lesz, az egyszer biztos! Nem fogom neki megmondani, hogy terhes vagyok. El akartam felejteni még azt is, hogy létezik, hogy a világon van, de ez nem lehetséges, mert egy kis élet mindig is emlékeztetni fog rá. Egyszer majd talán elmondom neki, de az nem a közel jövőben lesz. Nem szeretem már azt a férfit, ő csak a gyerekem biológiai apja, semmi több! - fejeztem be a mondókámat.

- Legyen, ahogyan te akarod, mi nem szólunk nekik. A te életed, Jenny, de azt nem tilthatod meg nekünk, hogy ne figyeljünk oda rád, s ne segítsünk neked! - zárta le a témát Jenny nagyi.                                                                                                                                           - Nem kértem semmi ilyesmit, meg amúgy is, ha kérném, akkor sem teljesítenétek! - felálltam, s a konyha felé vettem az irányt, megláttam a tűzhelyen az ebédet. Merítettem magamnak egy tányér levest, a nagyszülők is csatlakoztak hozzám, s velem együtt ettek. Közben tovább beszélgetünk, mamiék azt kérdezték, hogy hova szeretném be rendezni a babaszobát, hogy milyen színű legyen, meg stb… Erre én azt feleltem, hogy ez még korai, majd ha már a hetedik-nyolcadik hónapban leszek, akkor fogok ezeken gondolkodni. A végén már csak a két nagymama folytatott ilyen jellegű beszélgetést egymással, én nyugodtan hallgattam őket, s ettem tovább. Sokkal de sokkal jobb ez a kaja, amit ők csinálnak, mint amit a kórházban kaptam. Megköszöntem az ebédet, s nekiálltam John nagypapával mosogatni. A nagyi elsőnek rám szólt, hogy mi a fészkes fenét is csinálok, mikor most jöttem még csak haza, erre annyi volt a válasz, hogy mosogatok, s nem vagyok halálos beteg, csak állapotos. Egy szóval sem mondták, hogy mind a kilenc hónapon át nem csinálhatok semmit. A mosogatás végeztével elköszöntek tőlem drága nagyszüleim, s magamra hagytak. Felmentem a fürdőbe, s lemostam magamról a kórház szagát, utána egy kényelmes kis mackónaciba bújtam, meg egy kicsit már kinyújtott alkonyatos pólót vettem fel. A szobámban bekapcsoltam a laptopom, míg vártam, hogy bekapcsolódjon, addig az ölembe vettem Picurt, s őt simogattam. Csatlakoztam az internetre, s megnéztem a leveleimet, jött a tesóimtól, a szüleimtől, Lilitől. Válaszoltam mindenkinek, megírtam nekik hogy jól vagyok, az egyetem is jól megy, s tavaszi szünetkor haza megyek. Magamba jót kuncogtam azon, mikor meglátnak, rájönnek: nem egyedül vagyok ott. Végig néztem még a hirdetéses leveleket is, a nagyját kitöröltem, de egy kettőt meghagytam, mert azok kismama, s kisbabás dolgokkal foglalkoztak. Végignéztem mindegyik honlapot. Az egyik arról szólt, hogy hogyan zajlik a terhesség, mikre kell oda figyelni, tanácsokat adtak, meg a kismamák cserélték, meg beszélték egymással a tapasztalataikat. Nagyon érdekes volt, több lapot végig olvastam, voltak közöttük jók, s nem olyan ijesztő esetek, de volt borzalmas is, mikor olvastam, hogy az egyik anyuka az első gyermekénél elvetélt. Akkor ösztönösen a hasamra kaptam a kezem, s elkezdtem simogatni. Most, ahogy itt simogattam a pocakom, észrevettem, hogy egy kicsit már púposodik.  Sok érdekes dolgot találtam, olyat is, amit már tudtam, mert a doktornő elmondta. Kicsit megijedtem azoknál a részeknél, mikor azt írták, hogy elkezdtek vizesedni, bedagadni az ujjaik meg a lábuk, hát én nem akarok egy monstrum lenni, az biztos. De megnyugodtam utána, hogy ez nem mindenkinél van így. Jó pár órát töltöttem azzal, hogy ezeket a bejegyzéseket olvasgattam, utána áttértem egy bababolt honlapjára, ahol baba holmikat lehet vásárolni, meg azt mutatták meg, hogy milyen lehet egy babaszoba. Itt is körülnéztem. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy már a babaszobát tervezem, hogy hol lesz, meg hogy milyen színű. Édes istenem, terhes vagyok, s nem egészén hét hónap múlva már anyuka leszek. Imádom a kicsiket, tény és való, de egy saját, az nagy felelősség, gondolkodásomból a telefon hangja szakított ki. Ki lehet az ilyenkor. 

- Igen, tessék, -szóltam bele a kagylóba. 

- Szia, Jenny. Chris vagyok, jól vagy? Mit csinálsz? - kérdezte izgatottan drága barátom.

- Szia, Chris! Köszi, jól vagyok, épp babaszobákat nézegetek. 

- Tényleg, s milyen színűeket, rózsaszínt? - kérdezte kuncogva.                     - Nem rózsaszínt, nem hagyományos baba szobája lesz az én gyerekemnek, az is biztos.

- Mit értesz hagyományos alatt?  - érdeklődött.  

- Azt értem hagyományos alatt, hogy ha fiú lesz, akkor nem kék szobája lesz, ha meg lány, akkor nem rózsaszín. Hanem valami más színű, az biztos. Nagyon szép szobákat találtam a neten. Van egy honlap, ahonnan az egész babaszobát megrendelhetem.

- S van már kedvenced?  

- Nem, még nincs, van, ami tetszik, de úgy valójában kedvencem még nincs. De miért is hívtál? Mert gondolom nem azért, hogy megtudd, hogy milyen színű lesz a babaszoba.

- Nem, nem azért. Kíváncsi voltam, hogyan érzed magad, meg mit szóltak a nagyszülők ahhoz, hogy terhes vagy.  Nos, mi történt? - sorolta e kérdéseket. 

- Jól fogadták, Kris nagyi megtiltotta, hogy örökbe adjam.  

- De ez meg sem fordult a fejedben, nem? - szólt bele a mondókámba. 

- Persze, hogy nem, nem ő tehet róla, hogy nem szeretem Bent, meg hogy megcsalt. Mindene meglesz, ami csak kell, ő lesz az én kis hercegem, vagy hercegnőm. Nem fog semmiben sem hiányt szenvedni, az biztos. Mindene meglesz, ami csak kellhet neki.                                                                             - Egy azért még sem lesz meg neki, nem gondolod? - kérdezte kissé szomorú hangon Chris.

- Mire gondolsz?                                                                                  

- Az apára, apja nem lesz, s akárhogy is gondolod, egy kis gyereknek mindkét szülőre szüksége van.                                                                                                          - Chris, ott lesztek neki ti, persze ha meg nem szöktök addig!

- Tudod, hogy ez nem ugyanaz! Mit fogsz neki mondani, ha majd megkérdezi, hogy hol az apja?

Mért kell most ezeket mondania?

- Az még messze van, még meg kell születnie, meg kell tanulnia beszélni, hogy meg tudja ezt kérdezni. Majd akkor gondolkodom ezen.                                                     - Igaz, meg aztán lehet, hogy akkor már lesz egy apukája, aki neveli. - mondta sejtelmesen.                                                                                                                           - Ezt meg hogy érted, mért mondtad? - kérdeztem kíváncsian.                                          - Jenny a mai világban minden megtörténhet. Most mennem kell szerelgetni egy kicsit, vigyázzatok magatokra, s pihenj sokat. Puszi drága. - köszönt el, még azt sem várta meg, hogy elköszönjek én is. Mindegy, visszatértem a babaszobákhoz, de nem tudtam odafigyelni rá, az visszhangzott a fejemben, amit Chris mondott. Nem akartam most ezen gondolkozni. Most két dolog a fontos: a kisbaba, meg hogy sikerüljön a diploma, semmi más. Lementem a konyhába enni egy kis joghurtot, Picur is jött velem, ő is kapott egy kis ennivalót meg egy kis tejet. Nagyiék nagyon jól bevásároltak nekem.                                                                              - Na Picur hamarosan már hárman leszünk, nem ketten! - simogattam meg a fejét.

Néhány babaszoba amit Jenny nézegetett.