Like

http://www.facebook.com/pages/Egy-%C3%A9let-a-sok-k%C3%B6z%C3%BCl/225647554142562?sk=wall

2011. július 6., szerda

14. fejezet Álom s valóság

14.Fejezet.
Álom s valóság.
Bennel voltam a tengerparton, kint napoztunk. Nap tejjel kente be a hátamat, a kezei nem csak a hátamon járkáltak, ha nem egyre lejjebb is. Tehetetlenül sóhajtoztam csak, nem tudtam ellene tenni semmit. Igaz nem is nagyon akartam, nem kellet semmitől sem félnem mivel senki sem volt a part ezen részén.
-         Gyönyörű vagy, ennél szebb már nem is lehetnél. –sotugta érzéki hangon a fülembe. Apró csókokkal hintette be a nyakam minden részét. A nyakam ívén keresztül ért le a hátamhoz, ott ki bontotta a bikini pántomat, én meg hagytam neki, had csináljon, amit akar. Nem tudtam neki nemet mondani, egyszerűen csak élveztem a dolgot.
-         Fordulj, meg s akkor bekenem a mellkasodat is.
-         Csak bekened? –kérdeztem kacérkodva.
-         Nem, nem csak bekenem. Lassan meg fordultam úgy hogy ne csússzon még azért le rólam a bikini felsőm.
-         Így meg felel?
-         Nagyon is, de ez ide nem kell, azt hiszem. –azzal elvettem rólam a felsőt.
-         Így már tökéletes lesz. –nézett rám csillogó szemekel.
A mellkasomnál is végig járta ugyan azt az utat, amit a hátamon, a melleimnél el-elidőzőt egy kicsit, és én meg csak sóhajtoztam. Ezt a szép pillantott a telefonja csörgése szakította meg. Nem figyeltünk elsőnek rá, de utána, csak nem akarta abba hagyni így Ben felvette. Én felültem s felöltöztem. Addig Ben elment telefonálni, nagyon furcsállottam, hogy nem előttem beszél telefonon. Magamra terítettem a törölközőmet s követtem Bent, fogalmam sincs, hogy mi késztettem rá, de követtem, elbújtam egy fa mögött s hallgatóztam.
-         Nyugodja meg amint elszabadultam Jennytől azonal ott vagyok, persze hogy hiányzol, igen nem kell ezt már sokáig így csinálnunk. Tudod, hogy csak téged szeretlek, ő csak van, ne aggódj, nem lesz semmi baj, bíz, bennem szeretlek.
Édes istenem, meg csal, s ki tudja mióta, teszi ezt, undorodtam attól, hogy az előbb még engem simogatott, és amint itt hagy engem meg mást fog.
Beszaladtam a házba, összekapkodtam a ruháimat, s bevágódtam a kocsimba, egész hazáig sírtam. Ott drága bátyám várt rám, s kérdően nézett rám. Semmit sem mondtam neki, csak felszaladtam a szobámba s sírtam.
Az ajtó csengőre keltem, de utána jutott eszembe hogy nem is halhatnám, hiszen a szobámba vagyok.
Zavarodottan s riadtan ültem fel a nappalim kanapéján. Elsőnek azt sem tudtam, hogy hol vagyok, a csengő meg csak szólt, s szólt, meg töröltem a szemem, s éreztem, hogy nem csak álmomba sírtam, ha nem a valóságban, is.
A csengő meg csak csenget, rá néztem az órára, ami már fél hetet mutatott, hamar magamra terítettem egy plédet s mentem ajtót nyitni.
-         Nathen, te meg mit csinálsz itt? –kérdeztem tőle, meglepetten.
-         Jenny, jól vagy? –nem értettem, hogy mért kérdezi, s mért néz rám így.
-         Igen, persze csak elaludtam, Chris küldött?
-         Lényegében igen, de magamtól jöttem, hívtalak is, de nem vetted fel. Ha nem vagy még jól akkor elhalazhatjuk, Chris nem fog érte meg haragudni.
-         Nem, nem gyere be, míg felöltözöm s mehetünk is. Kérsz egy kévét vagy teát? –nyitottam kijjebb az ajtót hogy be tudjon jönni.
-         Egy kávét, de majd én meg csinálom, te csak nyugodtan öltözz, velem jössz vagy majd utánam?
-         Ha meg engeded, akkor veled megyek, nem akarok vezetni.
-         Azt elhiszem.
-         Ezt meg hogy érted?
-         Jenny nézz rám, a szemembe. –húzott közelebb magához, de én csak lefelé néztem, sehova máshova.
-         Jenny emeld fel a fejed. –lassan az állam alá nyúlt s úgy emelte fel a fejemet. – Ezt úgy értem, hogy már mikor kinyitottad az ajtót akkor látszott rajtad, hogy sírtál, pedig azt mondtad, hogy aludtál ne vedd faggatózásnak, mert nem az csak aggódom érted.
-         Meg lehet, hogy hülyeségnek, fog hallani, de álmomban sírtam, s még mielőtt meg kérdeznéd, hogy mit álmodtam nem fogom elmondani, most felmegyek, te meg nyugodtan szolgáld ki magad.
-         Rendben, meny csak. Azzal felmentem, s elkezdtem öltözni, fogat mosni, fésülködni, mosakodni, nem hiányzik még egy kérdezgetősdi.
Hogy álmodhattam ilyet, nem is álmodtam mostanában Bennel, még a gondolat is elkerült. Most meg csak olyan hirtelen, azt álmodom róla. Emlékszem arra a napra mikro a nyaralóban voltunk, majd nem egy éve volt, már akkor is beszélt valakivel telefonon, nem követtem, nem is gondoltam rá hogy kövessem. Egy éve meg csalt, folyamatosan, s észre sem vettem.
-         Jenny, jössz már vagy valami történt.
-         Persze megyek. –még hamar elpakoltam egy kér dolgot a táskámba, meg persze a laptopomat is. A biztonság kedvéért, hátha kell.
-         Ki szolgáltad magad? – kérdeztem tőle.
-         Jobban vagy már?
-         Igen, köszi meg nyugodtam már. Nos meg találtál mindent?
-         Igen meg, s neked is csináltam.
-         Köszönöm szépen. –csendben meg ittuk a teát, utána elmostam a bögréket. Felkaptam a kabátomat s már mentünk is a műhelybe. Nathen gyorsan vezetett nem lassan, s így elég hamar oda értünk.
Kinyitotta nekem az ajtót, s előre engedett.
-         Köszi. –s sikerült még egy mosolyt is dobnom neki.
-         Szívesen. Látod engem jól nevetek a szüleim.
-         Mért kit nem neveltek jól? –kérdeztem vissza. De Nath csak értetlenül pislogott.
-         Azt mondtad téged, akkor biztos van valaki, akit nem neveltek jól.
-         Úgy általánosságban gondoltam, de ismerek olyat, akit nem neveltek jól, te nem ismersz olyan embert?
-         De ismerek, s legszívesebben kinyírnám.
-         Ó nem gondoltam volna, hogy ennyire heves vagy.
-         Azt sem gondoltad volna a megismerkedésünk napján, hogy eltudom, indítani a versenyt. Sok mindent nem tudsz még rólam. Folytattuk utunkat be Chrishez.
-         Chris, meg jöttünk. –kiabált Nath a tesójának. Az öccse meg csak úgy szaladt ki, s egyből jött megölelni, én meg visszaöleltem, nagyon jól eset, annyira hogy alig tudtam meg állni, hogy na, bőgjem el magam. Úgy éreztem, hogy mindent el kell valakinek mesélnem.
-         Gyere meg mutatom, amiről beszéltem neked, azt hiszem tetszeni fog.
-         Azért remélem nem azonnal kezdtek neki. Ne fáraszd ki nagyon Jennyt.
-         Nem fog ki fárasztani ne aggódj, tudom mi az elég magamnak, s ha úgy érzem, akkor abba hagyom.
-         Vagy nem. –mondta nem elég halkan Nath.
-         Gyere, menjünk.
-         Oké. Chris meg mutatod egy roncsot, nem tudtam rá más meg felelőt találni, mint hogy egy nagyon nagy roncs.
-         Ugye ezt nem gondolod komolyan, egy év is kevés lenne hozzá, hogy ezt meg csináljuk.
-         Halálosan komolyan gondoltam, de ha nem mersz bele vágni, akkor neki állok egyedül, bár nélküled még két év múlva sem lesz kész, de se baj.
Láttam rajta, az elszántságot, hogy komolyan gondolja.
S én is szeretem a kihívásokat, így bele mentem.
-         Legyen, de elsőnek teljesen szétszedjük, te hozod a terveket, hogy milyen legyen, de én mondom, meg hogy hogyan lesz. Oké?
-         Persze ez így nagyon is jó lesz.
-         Neki állunk szét szedni? –kérdeztem vigyorogva.
-         Ha nem vagy fáradt.
-         De hogy vagyok fáradt.

Egész éjjel, a kocsit, pontosítok a kocsi maradékát szedtük szét. Utána meg ellenőriztük, hogy mi hogyan működik, az nem volt valami biztató, így azt javasoltam, hogy csak a kocsi vázát tartsuk meg, s veszünk bele új alkatrészeket. Éjjel két órakor értem haza, nem semmi olyan hulla voltam, mint aki nem aludtam vagy már 3 napja, Nath volt olyan kedves és haza vitt, egyben jól le is cseszet. Nem bántam nagyon jól elbeszélgettem vele, s tettem is neki egy javaslatot.  Ami úgy szólt, hogy, legyünk barátok, s viselkedjünk az egyetemen is ismerősökként, mint két normális fiatal. Meg felelt neki, bár nem tudom, hogy meddig…


(A következő részek tartalmából)

Jenny meg tudja, hogy mi áll a rosszullétei mögött.
Josh ki fejezi nem tetszését Jenny s Nathen közötti „viszonyt” barátságot illetően. Ezen összekapnak Jennyvel. Gaby próbálja őket kibékíteni kevés sikerrel.
Este Josh meg próbál beszélni Jennyvel, de a lány hajthatatlan, és egy nagy veszekedés lesz belőle, a vége lehet, hogy Jenny számára tragédiába fullad vagy még sem?

2011. július 4., hétfő

Tévedések "napja"

Egy nagyon nagy elnézéssel jövök mindenkinek.
Nagyon sajnálom! Én is bele estem ebben a csapdába, úgy mind több mindenki más, nem hibázattok érte senkit sem, egyáltalán, én is elkövettem a hibát, hogy nem néztem utána a dolgoknak. Hogy miről is beszélek, „a legromantikusabb történet” díjról, amit jogtalanul kaptam meg, Mivel ez egy nem ajándékozható díj ezt a díjat csak az kaphatja, meg akinek a díj létre hozója adja. Mert ez egy különleges díj. Nos, még egyszer elnézést, mert én is tovább adtam. A díj készítőjével- Rímea, már  meg beszéltem a dolgokat, hál istennek.  Nem haragszom itt senkire sem. Sem arra akitől kaptam Rímeára mert szólt érte. Azért mert meg tudtuk beszélni kaptam egy "díjat" kiteszem az oldalra a képekhez. Most nem írok mik hozzá a szabályokat, majd egyszer.
Nos azt hiszem ennyi lenne.
Üdv (L)Mano(L)

2011. június 29., szerda

Új blog! :)

Sziasztok erre felé tévedők, megint csak nem bírtam magammal! Még be sem fejeztem a másik kettő blogomat de egy harmadikat nyitottam. Amit aki szeretné itt meg találja http://csakeszelhazugokbyvik.blogspot.com már Prológus fent is van. 
Puszi Viky

13.fejezet

13.Fejezet
Reggel arra keltem, hogy a fejem majd szétmegy, már megint. Fogalmam sincs, mi bajom lehet, talán csak a fáradság az oka. Lassan felkeltem az ágyból, vettem egy jó forró zuhanyt, meg etettem Picurt, meg bekaptam én is pár falatot. Öltözködés után, elindultam az iskolába. Nem féltem tőle, mert nem kellet úgy is ott lesznek a skacok, s végre talán ki tudom deríteni, hogy mi az a nagy titok a két fiú között. 

A banda már várt rám az iskola egyek padján Chris is ott volt köztük, egy bamba vigyorral a képén.
-         - Szia, Jenny. –köszöntek egyszerre.
-         -Sziasztok, nem csak engem vártatok?
-         -De téged, úgy hogy ha már itt vagy akkor mehetünk is, mert nem -akarok el késni. –szólalt meg Kellan.
-        - Hogy mit mondtál? A lógás királya nem akar el késni?
-         -Tudod Jenny apám meg anyu bevezetett egy két szabályt, ja meg ráadásul Josh is beszállt.
-         -Aha, értem, akkor menyünk. Kinek lesz első órája infó?
-         -Nekem, szóval mehetnénk is. –mondta Chris. De jó úgy is elnézést - akartam kérni tőle a tegnapi miatt, de mielőtt ezt meg beszélem vele, beveszek egy fájdalomcsillapítót.
-        - Egy perc csak beugrom még a mosdó, sziasztok, az ebédnél találkozunk. –köszöntem el a többiektől.
Chris eljött velem a mosdóig s kint be meg várt. Bekaptam a gyógyít s már mentem is vissza hozzá.
-         -Ne haragudj a tegnap miatt, remélem Josh szólt, hogy nem éreztem jól magam s azért mondtam le. De ma már jobban vagyok, úgy hogy suli után meg mutathatod, ha ráérsz.
-         -Igen Josh is szólt, meg az üzenetedet is meg kaptam, de tényleg jól vagy már? –kérdezte őszinte aggodalommal.
-         -Igen, egy picivel, nem tudom mi ütött belém nem szoktam beteg lenni lehet, hogy csak a fáradtságtól van.
-         -Ha pihenni szeretnél még délután akkor meg mutatom máskor. Nem baj.
-         -Nem-nem így is bűntudatom van, hogy lemondtam, ma meg nézzük együtt.
-         -Ő Jenny, Nathen-hez kellene át jönni, menni fog? Tudom, hogy kerülöd csak azért.
-         -Persze, csak maradj a közelemben mind végig. Akkor nem lesz semmi baj. –mosolyogtam rá, közben meg érkeztünk a teremhez, bementünk s egymás mellet-helyet foglaltunk. Még beszélgetünk minden féléről, de aztán bejött a tanár s el kezdődött az óra. Óráról órára mentem, mint egy élő hallott, nem éreztem jól magam, mikor délben ebédelni indultam, megint rosszul lettem így inkább dobtam egy sms-est Gabynak hogy haza megyek, mert az ebéd utáni órám úgy is elmaradt.  Lassan mentem ki a parkolóhoz, a kocsiban ülve vártam, hogy elmúljon a szédülésem, mikor már éreztem, hogy haza tudok vezetni beindítottam az én kicsikémet. A szédülésem egész úton nem akart abba maradni, hál istennek haza tudtam azért vezetni. Amint beléptem a nappaliba ledobtam a táskám s már mentem is zuhanyozni, egy szál töröközőben jöttem ki a fürdőből, felvettem a kedvenc fehérneműemet meg a köntösömet, pont szerettem volna lefeküdni az ágyra mikor is meg halottam a csengőt. Ki a jó éh jön ilyenkor, mikor senkihez semmi kedvem, meg nem is vagyok jól! Inkább ki sem nyitom, mintha itthon sem lennék. Majd csak abba hagyja gondoltam én, de nem hagyta volna az istenért sem. Hogy robbanna fel az, aki az ajtómba áll. Lassan mentem az ajtó fele hátha elmegy, míg oda érek.
Nem néztem ki az ablakon, minek, akit akarok úgy is beengedek, akit meg nem az kint marad. Résnyire ki nyitottam az ajtómat, ki kit láttak meg szemeim, na, kitt? 
-         -Nathen, te mit csinálsz itt?
-         -Jött telek meg látogatni, Gaby mesélte, hogy nem érzed jól magad. Már jobban vagy?
-        - Nem nagyon most jöttem még csak haza, enni aztán aludni készültem. – remélem, veszi a lapot, istenem add, hogy vegye a lapot, kérlek.
-         -Ó akkor nem is zavarlak tovább jobbulást. Egy kérdést még feltehetek?
-         -Tegyél, nyugodtan, ha tudok, válaszolok.
-         -Mért kerülsz a bál óta? – na, erre nem számítottam, most mi a fészkes fenét válaszoljak?
-         .Nem kerüllek Nath. Ma is megyek át hozzátok a műhelybe mert a tesód mutatni szeretne nekem valamit. Ha ott leszel, akkor majd biztos találkozunk. – jaj, csak higgye el, hogy nem kerülöm.
-         -Jó most ezzel ki vágtad magad, akkor délután a műhelyben, szia Jenny s vigyázz magadra.
-         -Szia, Nath és kösz hogy beugrottál, de legközelebb telefonálj.  –meg vártam, míg beszáll s elhajt, utána bementem főztem egy teát s lefeküdtem a nappaliba tv-t nézni. Csak kapcsolgattam egyik adóról a másikra sehol sem volt semmi, így hát nem volt mit tenni meg álltam egy zene csatornán, azon el is aludhattam, mert már egy nagyon fura s nagyon kellemes álomba voltam…

2011. június 19., vasárnap

12.fejezet


Halihó, emberkék meg hoztam a kövi fejit elnézést a késért, de marhára fájt a kezem, ezt is most dobtam össze, hamar, most már annyira nem fáj úgy, hogy neki álltam írni. Nem fűzök hozzá semmit csak annyit hogy jó olvasást és… remélem meg lepődtök majd.
Néhány sornak megint örülök s köszönöm az eddigi komizóknak. ja, igen s az ajánlatom még áll az első komizó előbb meg kapja a kövi fejit, úgy hogy hajrá csattogjanak azok a billentyűk.
Puszi (L)Mano(L)

12. fejezet.
Szépen felöltöztem, s már hajtottam a pályára. Közben két dolgon is gondolkoztam ez első mit akarhat meg beszélni velem drága unoka bátyám, a másik hogy sikerül elkerülnöm Nathent. Atya ég túl hamar értem a pályára, nagyon, de nagyon hamar.   Ki szálltam az autóból és egyenesen a kis műhely felé vettem az irányt.  
-        Sziasztok, gyerekek, helyzet? - kérdeztem tőlük amint beléptem.
-        Szia Jenny, semmi új Josh már nagyon vár, jobb lesz, ha azonnal hozzá mész, utána úgy is itt fogsz eltölteni jó pár órát…. vagy napot inkább. –szolt közbe Tom, Eric monológjába.
-        Nagyon titokzatosak vagytok, s ez nem tetszik nekem.
-        Jenny be tolnád a nagy segged az irodába? – ordított ki Josh.
-        Igen tolnám a seggemet, de ha még egyszer azt mered mondani, hogy nagy, akkor lesz, neked ne mulass. –mondtam neki már nevetve.
-         Nos, kapitány szolgálatra jelentkezem.                 - szalutáltam neki, s egyből sétáltam az asztalhoz hogy egy puszit is adhassak az arcára nehogy meg sértődjön.
Mit szeretnél meg beszélni velem? –tértem egyből a tárgyra.
-        Nos, akkor nézd ezt itt meg légy szíves. - tolt elém egy csomag, papírt, amin egy autónak a tervei vannak. Azonnal elkezdtem át nézni a terveket, nem egyszer volt már ilyen a kezemben, valamicskét konyítottam hozzá. Nem voltak rossz tervek, viszonylag, bár én egy két dolgot szerettem volna változtatni rajta, ezt meg is osztottam Josh-al is. Erre ő mit felelt, ami nekem nem tetszik, azt nyugodtan rajzoljam át. Kapva-kaptam az alkalmon, így legalább nem kell ki mennem és valahogy valamilyen véletlen folytán találkoznom Nathennel, jobb lesz ez így mind kettőnknek főleg addig, míg kiderítem, hogy Josh mért nem kedveli. Simán el tudom róla képzelni, hogy elintézi azt is, hogy többet a közelbe se érjen így jobb lesz az, ha el sem kezdjük egymást meg ismerni. Nos, ideje lenne befejeznem az agyalást és neki állni, tervezni. Még ki kiabáltam Tomnak, hogy legyen olyan kedves és hozza be nekem a Laptopomat, azon úgy is rajta van minden új program. Tom készségesen segített nekem.  Elkezdtem dolgozni a terveken fél óránként az idő érzékemre hagyatkozva mentem ki kávéért, nagyon élveztem a tervezést, Josh néha-néha benézett rám hogy mennyit javítok a terveken. Az idő gyorsan telt, este haza mentem ettem és már mentem is fürdeni és aludni. Reggel korán keltem elintéztem a szükséges emberi teendőimet s mentem is a pályára dolgozni. Így teltek a napjaim egészen suli kezdésig csak aludni jártam haza meg fürdeni semmi más. Néha azért a nagyszülőknél is voltam.  A szüleimmel beszéltem meg Lilivel hogy milyen ott náluk a suli mindenkit ki tudtunk beszélni volt olyan, hogy több mint 6 órán át beszéltünk. Benről nem halottam semmit hála istennek, Nathen sem környékezett meg az óta, Chirsel meg Gabyval tartottam folyamatosan a kapcsolatot bár arról még mindig nem sikerült beszélnem velük, hogy mi ért nem kedveli Josh a leendő sógorát. Ahogy észrevettem Christ mindenki kedveli a bandánkból bele értve magamat is, most is ép hozzá készülődöm, ma fogja bemutatni nekem a barátját már nagyon, várom, hogy meg ismerhessem, sokat mesélt róla, s az elhangzottak alapján nagyon kedves srác. Ki vettem a hűtőből egy üveg vörös bort, és mentem is Chris ékhez. Az út oda fele egy órámba telt így épp a meg beszélt időpontra értem oda felkaptam a kocsiból a dolgaimat és már csengettem is. Chris nyitott ajtót nekem.
-        Szia Jenny. Hogy vagy?
-        Szia, Chris, köszi, jól. Remélem nem érkeztem nagyon korán?
-        Nem, de hogy gyere csak be. –nyitotta ki teljesen az ajtót, s előre engedett.  Lesegítette a kabátom is.
-        Ő ezt a vacsora mellé hoztam, remélem, szeretitek a vörös bort. –nyújtottam át a bort.
-        Köszönjük szépen. Az este nagyon jól telt ezzel legalább én is egy kicsit ki kapcsolódhattam a sok munka után, s így suli kezdés előtt, mivel holnap után meg kezdem a sulit. Hála isten már sok embert ismerek, köszönhetően a nagyiéknak, meg a műhelynek.
Vacsora után még beszélgettünk egy kicsit, meg ki bontottuk a vörös bort is utána én szépen elköszöntem tőlük és haza autóztam.
Fel menetem az emeletre és eltettem magam holnapra. Nagyon jól aludtam az éjjel, de a reggelem borzasztóan indult amint felültem az agyban szaladhattam a fürdőbe hányni. Meg mostam az arcomat és az a látvány, ami a tükörben fogadott nagyon meg rázott, a szemeim alatt karikák voltak az arcom be volt esve. Nem túlzok azzal, ha azt mondom meg ijedtem saját magamtól. Reggelire semmit nem mertem enni hátha rám jön a műhelyben is a hányinger. Ma kelet már csak bemennem a tervek miatt, ma befejezem, s utána át adom Joshnak, úgy terveztem, hogy bent maradok a másik kész kocsi miatt, amit Chris hozott be, de túl rosszul érzem magam hozzá, holnap meg suli. Összeszedtem magam, legalább annyira hogy emberi formám legyen s elindultam.


-        Sziasztok. –köszöntem nekik.
-        Helló Jenny. –jött a válasz kórusban.
-        Nem nézel valami jól ki, minden rendben? –kezdett el aggódni azonnal Tom.
-        Köszi, Tom, tudtam, hogy rád számíthatok, ezt most kivételesen bóknak veszem jó?
-        Komolyan mondtam, hogy nem festesz valami jól, nem sértésnek szántam. Jobb lett volna, ha otthon maradsz, Joshra is rá fogod hozni a frászt s akkor ne is beszéljünk Gabyról.
-        Nyugi csak oda adom a kocsi terveit, meg azt hogy milyen legyen a kinézete és megyek is haza. De ha itt fent tartasz, akkor soha nem érek vissza.
-        Jól van, nem lehet érted aggódni?  
-        De lehet, és köszönöm hogy aggódsz. Most meg megyek Joshhoz.
Kopogtam az irodájának az ajtóján és benyitottam.
-        Szia, Josh meg hoztam a kész terveket.
-        Szia Jenny, jól vagy nagyon rosszul festesz.
-        Nem vagyok jól, de majd jól leszek, csak ezt hoztam be, meg Chirsel akarok beszélni, hogy ma mégsem, maradok bent meg nézni a kocsit, inkább pihenek otthon. Hol találom meg?
-        Ma a másik csapatnál van, ott meg találod, ha gondolod.
-        Nem, akkor majd felhívom inkább, vagy ha te találkozol vele, akkor meg mondhatnád neki. Ő igen, ha valami mit nem értesz, vagy nem tetszik, a terveken akkor hívj fel vagy ugorj be nyugodtan. Most megyek, ha nem bánod, szia.
-        Jó majd szólok, s vigyázz magadra pihenj sokat,  szóljak Ropnak?
-        Isten ments, még ott lenne velem egész nap, a nagyapa. Meg leszek, csak érjek már végre haza. Ki jöttem tőle elköszöntem a fiúktól, mielőtt beszálltam volna a kocsiba írtam egy sms-est Chrisnek, hogy nem érzem jól magam majd holnap suli után meg nézzük az autót.
Tényleg rosszul éreztem magam haza fele kétszer is meg kellet állnom, mert majd nem neki mentem valaminek, sőt egyszer ki is jött belőlem még az a kis víz is, amit ittam reggel. Be sem parkoltam otthon a garázsba csak a felhajtóra, alig vártam, hogy lezuhanyozhassak és lefekhessek, nagyon szédültem, csak azt nem tudom, hogy miért. Magamba erőltettem egy kis főtt krumplit, s lefeküdtem aludni, nem kellet sokáig várnom, hogy álom jöjjön a szememre hamar elaludtam, olyan érzés volt mintha fejbe vágtak volna…

 Ui: mivel annyit írtam a terv rajzról egy kis terv rajz nem ilyen lesz a kocsi :) sokkal jobb






2011. június 18., szombat

:( sorry

Sziasztok! Nagyon sajnálom de fogalmam sincs hogy mikor fogom tudni hozni a friss fejit ... mert történ egy kis baleset a kezemmel és egyszerűen nem megy a gépelés (ezt is anyum írta meg) nagy bajom nincs nem kell aggódni ... ha jobban leszek akkor ígérem teszem is fel .... már elkezdtem tegnap írni csak mivel most jött ez kis baleset nem tudom be fejezni ... NAGYON SAJNÁLOM
puszi Viky

2011. június 10., péntek

11.fejezet


Halihó emberek meg hoztam a következő fejit, Ez most nem olyan hosszú ne hari érte. Hamarosan jönnek a kis szaftos részek.. jó olvasást puszi (L) Mano(L)


11.Fejezet.
Ott lépkedtem Nathen mellet.
-        Itt jó lesz? –kérdezte és közben egy fapadra mutatott.
-        Persze mérte ne lenne jó?
-        Gyere, csüccs, le akkor. –leültén is helyet foglaltam mellette.
-        Mit szeretnél Nath? - kérdeztem tőle kicsit meg szeppenve.
-        Nem az a fontos hogy mit szeretnék, ha nem jön össze Jenny, amúgy meg elég sok dolgot szeretnék.
Nagyon jól áll ez a ruha, csinos vagy.
-        Köszönöm szépen –pirultam el.
-        Láttam apu rád is lecsapott.
-        Ő ezt, hogy érted? –néztem rá értetlenül.
-        A tánc, minden ilyen eseményen, amin részt vesz/veszünk, és akiket bemutat neki a mamád és meg kedveli, azt a személyt felkéri táncolni. S úgy láttam anya is meg apám is nagyon meg kedvelt, sőt még az öcsém is. –na, itt elejtett egy fintort. – pedig ő nem nagyon szokott a csapatból lányokkal dumálni, mindig csak a fiukkal az autókról, most veled meg lepet.
-        És ez zavar?
-        Talán egy kicsit, de se baj azt csinál, amit szeretne és peresze te is.
-        Nath, kérdezhetek valamit? –bólintott. – Josh mért nem szeret téged vagy is mért nem kedvelitek egymást?
-        Hát ez hosszú történet és nem is szeretnék most róla beszélni, ha nem haragszol meg.
-        Nem persze majd máskor, ha majd úgy érzed. –válaszoltam neki, még beszélgettünk egy keveset, a padon ülve, utána meg mutatta az egész parkot, már elég fáradtnak érzetem magam így elköszöntem a nagyitól meg Nath szüleitől és elindultam a kocsim felé. Már ültem be az én kicsikémbe mikor egy hang a nevemet kiabálta.
Hátra fordultam és meg láttam Nath-et hogy szalad utánam.
-        Holnap meg innál velem egy kávét? –kérdezte.
-        Ha kint leszel a verseny, pályán akkor lehet róla szó. –mondtam neki
-        Oké akkor ott találkozunk, szia Jenny és jó éjt.
-        Neked is, szia. Bepattantam az autóba és hazáig meg sem álltam. Otthon levettem végre a cipőmet, ami teljesen ki készítette a lábam. Végül végre valahára bebújtam az ágyba és aludhattam egyet.
Egy tenger parton voltunk, a homokban ültem és néztem egy picike kis lányt, aki homokvárat épített az apukájával, ott nevetgéltek mind a ketten, egyszer csak a kislány felállt és elkezdet kiabálni az anyukájának azt kiabálta: - anya, anya, gyere, ezt nézd meg mit építettünk apuval olyan szép gyere. S én meg felálltam és oda sétáltam hozzájuk s leültem melléjük, tényleg egy csodálatos várat építettek, nagyon szép lett.
-        Nagyon szép lett kicsim, ügyesek vagytok, nem vagytok még éhesek a nagy munkától? Ne menjük be? –kérdeztem tőlük.
-        Én egy picit már az vagyok, és te Lili? –kérdezte az apukája a kis lánytól.
-        Oké mehetünk, ehetek fagyit?
-        Persze hogy ehetsz, de majd csak ebéd után.
A kis lány felállt és el kezdted be szaladni a házba.
-        Na, jössz szívem? –nyújtotta felém a kezét Nathen. És én meg elfogadtam mintha ez lenne a legszebb dolog, ami valaha történt velem.

Az álomnak itt vége szakadt, mivel elkezdett az a fránya telefon szólni, pedig még annyira álmodtam volna velük. Nem ezt nem szabad minden férfi ugyan olyan, és még Bent sem hevertem ki, nem fogok még egyszer ugyan abba a csapdába bele esni az egyszer biztos. És nem is tetszik annyira. Atya ég mit hazudok annyit itt magamnak, ha rám nézz, már elolvadok, na, jó hagyjuk ezt most abba miért is keltem fel? Á igen telefon.
-        Igen ki az? –szóltam bele nem éppen barátságosan a telefonba.
-        Szia, neked is, jó hogy felveszed fél óra után a telefonodat. Öltözz fel és gyere ki a pályára, szeretném ki kérni a véleményedet. És ha kérhetem, siess.
-        Jó, - na, ezt már a búgó telefonnak mondtam semmi másnak. Szép mondhatom, el sem köszön, tőlem csak ki osztja a parancsot és leteszi. Na, majd kap a fejére, ha ki érek.  Lezuhanyoztam, felöltöztem, meg etettem Picurt és már mentem is ki a pályára. Út közben jutott eszembe hogy akár le is mondhattam volna, mivel Nathen is ott lesz és semmi kedvem vele most jelenleg találkozni. Legalábbis addig amíg biztos nem vagyok abban hogy simán bele esem egy másik pasi csapdájába. Se baj majd szépen kerülöm, mindig Josh közelében leszek és akkor nem lesz semmi gond, nem kell akkor elmennem vele kávézni, ez lesz a jó meg oldás. De hogy sikerüli is fog az nem biztos….